ÚJ TARTALMAK

Varga Nóra versei - Életképek; Mikor...; Nyáresti gondolatok; Nyáresti gondolatok 2.

Életképek

Elkorhadt faág
tavasz csókjától éled
vágy-levelet hajt.

Holt árnyékomra
görnyedő vézna testem
időn taposva.

Lelkem mélyében
szavak ütötte sebek,
fekete hegek.

Égre kiáltó
dermedt, csonka faágon
fehér gyász-szalag.

Sivár szobámban
súlytalanul álmodom
ajtóm bezárva.

Ketrecben csapong
vonyító, vak képzelet.
Árván kuporog.

Távolból megszűrt
éjjel temette fények:
a te csillagod.


Mikor…

Mikor búcsúzik az éj
s az ébenből szőtt fény,
mint álmos-szürke köd
visszaköszön
a jéggel szórt
ólmos betonon,
s múlik már szemedben,
lüktető testedben
a pillanatnyi varázs.
Mikor rekedten mordul
– mint üres gyomor kordul –
a vén hajnali harang,
– érces idegen hang –
lassan elengedem kezed.


Nyáresti gondolatok

Csendben omlik rám az este sűrűje,
csillagos sátorként fejemre simul,
templomi magány világít felettem,
az Isten illata most arcomra hull.

A fák lombja is hűs illatokat rejt,
mint földre intő, védelmező árnyak,
mert a bölcs ember sokáig nem felejt,
szívében égnek furcsa, csonka vágyak.

Csendben omlik rám az éjjel palástja,
halkan peregnek az olvasószemek,
mert boldog az, kinek van egy barátja,
ki  helyette, érte önként halni megy.

S boldog az is, kit otthon vár valaki,
szavát nem némítja el bús, méla gyász,
mert tudja, érzi, érdemes szeretni,
életét szenteli meg áldó fohász.

Nyári éjjelen elsuttogott ima,
halk kérés, mely talán a semmibe hull,
vagy az Isten szép tenyerébe fogja
s formálja, gyúrja még láthatatlanul.


Nyáresti gondolatok 2.

Csendben omlik rám az este sűrűje,
csillagos sátorként fejemre simul,
templomi magány világít felettem,
az Isten illata most arcomra hull.

Nyári éjjelen elsuttogott ima,
halk kérés, mely talán a semmibe hull,
vagy az Isten szép tenyerébe fogja
s formálja, gyúrja még láthatatlanul.





Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes