Lajtai Gábor versei - Csendélet; Áldozat; Önnön magányba zárva; A csakazértis okán

Csendélet

Mélázó virág
Csodálkozik a réten
Illata varázs

Áldozat

Este lett ismét, Hold ragyog
Köröttem bukott angyalok
Hálok az utcán

Otthontalanként lépkedek
Meglepett parkok féltenek
Hálok az utcán

Rakparton csendet hallgatok
Körúton Combino andalog
Hálok az utcán

Küszöböd elé érkezem
Egyetlen bűnöm létezem
Hálok az utcán

Magányba burkolt hajnalok
Nélküled fagyok-olvadok
Hálok az utcán

Önnön magányba zárva

Tarajos felhőn lovagolva

Nyüszítő vágy üldözte

Álom ért utol

Fülembe súgta titkait

Körémcsavarta

Áldott boldogság reményét

S itthagyott –

Az őszülő nyár ölelésében.

A csakazértis okán

Tegnap hitemre bíbor alkony ült
És hűs kaszával szegte kedvemet
Reményveszejtő kétkedő talány

De hangod óvón új erőt adott
Mert mából érő holnapot kívánt
És elhitette: mégis érdemes

Oszdd meg: