A nyár utolsó napja. Nyolc óra tíz perc. A barokk kastély valaha volt fényét vesztve áll az erdő szélén, egy fiú az első emeleten, nyitott ablak mellett.
– Ez nem fog működni köztünk, sajnálom, de nem illünk össze, rendes srác vagy, meg minden, de nem tudnék beléd szeretni, és nem akarlak áltatni. – hallotta tíz perce. A sarokban összetört telefonjának darabjai merednek a négy égtáj felé. Kint elered az eső.
– Szia, gondolkoztam azon, amit mondtál tegnap, és rájöttem, hogy szeretlek… Kérlek, ne tedd le a telefont, ha nem szeretnél velem lenni mondd meg, és békén hagylak, csak néha fussunk össze.
– Én is szeretlek! És látni akarlak!
– A régi kastélynál fél óra múlva! – a vonal megszakad.
– Szeret… Váááá! – kiáltja a srác, majd belebokszol a levegőbe. Kinéz az égre, a felhők ontani kezdik magukból a nyár utolsó nagy csapadékát.
Üresek a folyosók a néptelen kastélyban, és szomorúak a falak. Az egykori múzeum helyett most csak romok maradtak itt, amit először a hontalanok vettek birtokba, majd a huligánok, akik kiűzték a hajlékukból az itt tartózkodó embereket. A falakat lefújták festékkel, némely egész szép, de a legtöbb idétlen firka, vagy tag. A fiú megáll és rágyújt. Úgy gondolta kilencig marad, de annyira esik az eső, hogy nem indul el, ha addig nem áll meg. A fiú öt perc múlva érezte, hogy más… Viccesebb lett minden.
Felöltözött, és összeszedte magát, borotválkozott, és maradt még húsz perce. Lement, és kocsiba ült. Az eső annyira szakadt, hogy alig látott ki az ablakon. Zenét rakott be, és kivárt. A főúton gyorsított, mert nem látott senkit.
Beért a kastély parkjába, és meglátta a lányt egy fa alatt.
A fiú röhögve futott végig a folyosókon, focizott az ott hagyott cuccokkal, majd elsírta magát a telefonja miatt. Szerette a mobilját. Visszament a darabjaiért, és kinézett az ablakon a kastélyparkba. Sarkon fordult, és rohanni kezdett.
A lány egy fa alatt állt. Nézte a közeledő kocsit. Talán nem jól döntött, de érezte, hogy pár pillanat múlva kiderül, amikor a karjába zárja, és nem ereszti. A kastély ajtaja kivágódott, és megjelent egy fiú. Az esőben jól kivehető volt a profilja, ahogy lerohant lépcsőn. Épp a kastélyt és a parkot elválasztó úton rohant végig, amikor a kocsi elütötte. A sofőr fékezett, és elrántotta a kormányt. A fiú fejével betörte a szélvédőt, és leesett a kocsiról, ami irányíthatatlanná vált, és a falnak ütközött. A sofőr kirepült és a falnak csapódott. A lány pedig csak állt, és állt megkövülten… Rájött, hogy rosszul döntött…
Bata Gergő
Megjegyzés küldése