Valamikor nagyanyám nylonotthonkát öltött, nagyapám drótkerítést húzott a kertre és a vasbeton lett a kapuzábé. Mikor felfogtam e külsőségek átkát, onnan számolom a világvégét.
A paraszti világ összes szelleme műanyagpalackba záródott.
Onnan már csak céllövölde és sergő a búcsú, onnan már csak bevásárlás a karácsony és a húsvét szakralitása pacsuli bűzbe fulladt. A matéria (tőlem lehet kapitalista, tőlem lehet kommunista a neve) templomajtó-berúgó fegyvercsörgése a világháborúkban, Trianonban, lágerekben kivéreztetett népemet egyrészről elkápráztatta, másrészről mellbe döfte. Az újdonság varázsa hatott, a hamis szólamok, az anyagi javak felhalmozásának életveszélyes spiráljára ültette fel őket, számkivetve ingázásba, szellemi-lelki törékenységbe.
