Mondtam is a Rózsikának, hogy az ő korában, és súlyával ne görkorcsolyázzon, mert tűzveszélyes, eleshet, és kigyullad az a sok esze, és végignézhetem, ahogy resre sül, mint egy keszeg.
De ennek a vén szukának pofázhat bárki, ennek annyi esze van, mint egy döglött lónak.
Végigzúgott a gangon, mint az Isten ostora, csak úgy lobogott mögötte a kabátja két szárnya, és észvesztően visítozott a gyönyörtől.
Hatalmas sonkái és keblei csak úgy rengtek, zsíros haját tépte a konyhaszagú szellő, mert többen főztek, és a nyitott konyhaajtókban álltak, ordítozva és röhögve, hogy ez a vén tehén mit csinál.
Én egészen a fal tövéhez húztam a sámlimat, de így is elsodort, mert csapkodott a két ronda karjával, úgy eltalálva a vállamat, hogy lefordultam ültemből.
Még jól megúsztam, mert ha rám omlik, intarziát csinált volna belőlem a kőburkolatban.
Ez egy életveszélyes vén dög, olyan zuhogást rendez a gőrkorijával mint a fene, na persze a rohadt nagy súlyától összevissza állnak a kerekei, az ad ki ilyen rémes hangot.
Hát ez a nő a pokol tornáca, ezt mondta rá az öreg Náci bácsi a kocsmából hazafelé evezve, szemmel láthatóan nagy viharban lehetett.
De mindegy, mert igazat mondott, még ebben a kritikus állapotában is, jól látva az igazságot.
De Isten nem ver bottal, Rózsika szart a figyelmeztetéseimre.
A Kulcsárék előtt rosszul vette be a kanyart, és nekizuhant a konyhaajtónak.
Olyat dörrent, hogy háborús filmekhez eredeti hangfelvételnek is elment volna!
A csukott ajtó beszakadt, csak úgy spriccelt az üveg szana és szét, úgy összedöntötte a konyhát, mintha ágyúval lőttek volna be.
A Kulcsárné éppen paradicsom-befőzést tartott, a becsapódás erejétől felrepült a plafonra, felakadva a fregolira.
Persze a nagy fazék vörös lé szétspriccelt a helységben, ráömölve a kövön hasaló Rózsikára, tisztára vérfürdőnek látszott kintről nézve.
A Kulcsárné úgy rúgkapált és süvöltött, mint egy repeszgránát, aztán fregolistól leesett a Rózsika hátára.
Ami azt illeti, a Kulcsárné is inkább kinézett egy pankrátornak, mint tüdővészes koldusnak, mikor fejjel becsapódott a Rózsika két lapockája közé, hát azt hittem, hogy a büdös életben nem fog többet levegőt kapni.
A Kulcsár is kirohant a szobából a nagy ortályozásra, alsógatyában és mezítláb, mert délutáni sziesztáját töltötte már délelőttől kezdve.
Görbe lábaival, és terjedelmes pocakjával, úgy nézett ki, mint egy terhes bálna.
Látva a hajdani konyhájukat, hirtelen azt hitte, hogy valami más lakásban van.
Pont a lábai előtt feküdt a snapszos üvege, amit még a nagyapjától örökölt, ripityára törve, a jó szilvában feküdt.
Egyből idegösszeomlást kapott, artikulátlan hangon bőgött, mint egy vágóhídi bika.
Hirtelen felkapta a felmosófát, és ütlegelni kezdte a kövön dulakodó két nőt.
Még szerencse, hogy nem a balta volt a keze ügyében.
Erre a két amazon felkecmergett, és agyba- főbe kezdték hirigelni a Kulcsárt.
Rózsika a végén úgy tökön rúgta, hogy a hős áldozat, egy halk sikoly kíséretében kétrét görnyedve elterült.
Ezt látva- és ismerve ezeket, úgy bepucoltam a lakásomba, mint egy gyorsvonat.
Jól is tettem, mert a Volf éppen hazajött, megállt a csatatér előtt földbegyökerezett lábbal, úgy nézett a küszöbön heverő Kulcsárra, mint aki kísértetet lát.
De nem volt ideje megszólalni, akkorát berámolt neki a Rózsika, hogy alig bírt futva menekülni.
Ha lenne bőr a pofáján, adna egy húszast a Szent Antalnak.
Kép: Kapolyi György alkotása
Megjegyzés küldése