ÚJ TARTALMAK

Nyíri Kovács István verse - Bobezár



Bezárt hiányod szenvedés
Nyalogatom. Krisztus
Jut eszembe
Halott vagyok, de friss hús
A testem
Élő atomok fura trágyadombja.
Agyamba egy-egy féreg még betéved
Íztelen vagyok és ízléstelen
Fejemben a jelen
Jelentést vesztett szószedet.

Gyere te angyalarcú!
Ugyanolyan cafka,
Mint más.
Ragadj bozontos hajamba!
Kezeddel csontos
Hűtlenséget szúrj belém!
Fel ne jajdulj!
Tudom én
Gyermekded szemed mögött
Ott lapul az élvezet
S én úgy örülök,
Hogy rothadásom
Sikoltása, e furcsa nesz
A te kéjes boldogságod
Egyetlen igaz kulcsa lesz.

Meghaltál
Szertartást nem tarthatok
Sírod üresen tátong
Óriás üreg
Szívem egy verőerét
Bátor huszárként üli meg.
Reszketek a súlytól, hogy elporladtál
Én vagyok az ok
Fejem a magasból a mocsokba rogy
Semmi, csak rongy
A múltam. Ég.
Feltörölhető vele a hányadék,
Mi testem lepi be.

Gyere te angyalarcú!
Ugyanolyan cafka,
Mint más.
Ragadj bozontos hajamba!
Kezeddel csontos
Hűtlenséget szúrj belém!
Fel ne jajdulj!
Tudom én
Gyermekded szemed mögött
Ott lapul az élvezet
S én úgy örülök,
Hogy rothadásom
Sikoltása, e furcsa nesz
A te kéjes boldogságod

Egyetlen igaz kulcsa lesz.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes