ÚJ TARTALMAK

Lutor Katalin versei - szétmerhetetlen; megszámlálhatatlan



szétmerhetetlen

múlt éjjel sírt bennem az élet
és könnyek között menekült a padló
meztelen hátamnak dőlve nézte
a hajszálaim közt feltoluló jajszót
körmeim koppanása a fülemben
hegedű concertot adtak a csendnek
és torkomon szorult egy denevér
napraforgó nyalta az ujjbegyemen
patakzón csorduló málnalét
s te kiterítve folysz szét mellettem
én benned úszom egy ideje
meztelen talpammal hordalak szét
minden lábnyomom málnája tied
elvesztem egy konvex térben rég
ez a megkerülhetetlen félelem
áttetszően bújhatatlan bokrokkal
s te nem vagy itt velem
beterítetted a saját félelmedet
s ő bekerített téged
egymás terítői vagytok
mosolygón vérző málna rajtatok
s az életembe sírtok jogtalan
merjétek magatokat összeálmodni
engem veled téged nekem mond ki
hogy egymásba folytunk
és ezt nem lehet szétmerni.


megszámlálhatatlan

még nem alszol. ezt pont annyira biztosan tudom
mintha melletted feküdve nem aludnék én sem.
ma telt el úgy először nap hogy nem tudok választ
a mivanveledre. s neked eszedbe sem jutott
kérdezni. talán holnap. talán valaki már megírta
hogy az új nap új remény és biztosan jobb.
de holnap ugyanolyan lesz mint ez volt.
s nem fogod tudni hogy kivagyok.
s nem lesz válasz a mivanveledre.
amit nem kérdeznek arra úgysem szokás válaszolni.
csak megkérdezném hogy egy másnapig tartó
éjszakán hányszor jutok az eszedbe.
aztán reménykedem hogy nem tudod megszámolni.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes