ÚJ TARTALMAK

Jaczina Marianna versei - Eldobtam egy gyufát; szobor



Eldobtam egy gyufát

Eldobtam egy gyufát
amott – ajaj,
vörösödik arcomon a világ
róka-indulatba csapott
átlépni a határt, tudom
bicskanyitogató gyilok
melyen túl véget ér az én
hajmeresztő a titok
angyaltrombitán dudál
egy sakál veszettül
no lám, a medvetalp meg jócskán
a tűréshatár felett ül
mennyi bogáncs-teória
csorba érv lépten-nyomon
abszurd hipotézisek húsa
pattanva törik az árnyékomon

s ha csőre tölt
a kételkedés aktusa
többszintű
információszerzés helyett:
avarszint, törpe láng
meg vak tusa –
nyoma sincs
a nemes lélekrésznek
áfonya-illatú ötlethegynek
egyetemes a fátum -
gyilkos galócák a tölgyek alatt
helyet követelnek –
folyik a kutya-vér
embermancs ide  most nem hull
ziháló agyakban az értelem zápul.


szobor

a kő. a márvány. a mozdulatlanság.
a változás lehetősége bennmarad.
amint a megformálatlan lélek
kiált ki némán a szoborból.
mert csak merengsz a rád mért sors
beteljesedésén
a csontvelődbe préselődtek ékek  –
mint recehártyák tükrében
ragadt életrándulás
még a gyilkos pillantást
sem érted.
s ha rozsdamarta ereidbe vések

hogy remete-létedből
felragyogj végre
csak rugékony ujjaim izzadnak vért.
és mert nem hagyom
még kilencedszer is
beethoven szimfóniáját
testedben görcsbe rándítom.
sokféle az endorfin-csomag
csak egy percre! –
hozzád nem vezet út.
ciprusokkal körülvett szádból
csak a hold fénye bugyog.





Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes