ÚJ TARTALMAK

Szinay Balázs - Srímad Bhágavatam fordítások (X. ének, 17. fejezet)



Fülszöveg


A Srímad Bhagavatam a védikus irodalom, India vallásbölcseleti irodalmának 5000 évvel ez előtt keletkezett összefoglalása. A védikus bölcsesség legmélyebb és legbensőségesebb tanításait tartalmazza. Szanszkritból angol nyelvre a XX. században A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada fordította, aki e mű fordítását és magyarázatokkal való ellátását tekintette élete fő feladatának. Azonban mielőtt a feladat végére érhetett volna, sajnos távozott ebből a világból. A Srímad Bhagavatam összesen 12 énekéből nem egészen 10 éneket sikerült lefordítania és magyaráznia. A fordítási munkát halála után tanítványai folytatták, így lett az összeállítás befejezett. Azonban magyar nyelvre ezidáig a Srímad Bhagavatam csak azon részeit fordították át, amiket A.C Bhaktivedanta Swami fordított.
Jelen fordítás célja azt, hogy az ebből fakadó hiányt kiküszöbölje legalább addig, amíg a teljesen kompetens magyar fordításra sor nem kerül.
Az olvasó figyelmét felhívom arra, hogy a fordításban közreadott szövegek tiszta és reális megértéséhez az ezt megelőző kötetekben foglaltak alapos ismerete és megértése szükséges! Ezek nélkül a megértés a szerencsére bízott, avagy maximum szépirodalmi értékű. A Srímad Bhagavatam első kilenc éneke és a befejezetlen X. ének magyar nyelven beszerezhető. Mindazonáltal a Srímad Bhagavatam „Summum Bonum” (X. ének), „Egyetemes történelem” (XI. ének) és „A romlás kora” (XII. ének) című bemutatásra kerülő kötetei rendkívül érdekes és tartalmas olvasmányt nyújthatnak a téma iránt érdeklődőknek.
A fordítás közzététele fejezetről-fejezetre halad.

Káliya története

1. vers

Hallva, hogy az Úr Krisna hogyan bánt el Káliyával Pariksit király a következőképpen kérdezett: Miért hagyta el Káliya Ramanaka szigetét, a kigyók lakhelyét, és Garuda miért csak egyedül vele volt ellenséges?

2-3. vers

Sukadeva Gosvámi szólt: Hogy elkerüljék, hogy Garuda felfalja őket, a kígyók előzetesen megegyeztek vele, hogy egy hónapon át tartó hűséges felajánlásokat fognak tenni számára egy fa tövébe. Így havi rendszerességgel, Óh, erős karú Pariksit király, minden kígyó illendően felajánlotta szolgálatát Visnu hátasállatának menedékhez jutva ily módon.

4. vers

Bár az összes többi kígyó kötelességtudóan végezte felajánlásait Garudának, egy kígyó, az arogáns Káliya, Kadru fia az összes felajánlást megette, mielőtt Garuda magához vehette volna azokat. Tehát Káliya egyenesen az Úr Visnu hordozójával dacolt.

5. vers

Óh, király, a hatalmas erejű Garuda, aki nagyon kedves a Legfelsőbb Személynek, dühössé vált, mikor mindezt meghallotta. Arra vágyva, hogy elpusztítsa Káliyát, félelmetes sebességgel a kígyók közé száguldott.

6. vers

Ahogy Garuda fürgén ráröppent, Káliya, aki méreggel teli fegyverekkel bírt, felemelte számtalan fejét, hogy ellentámadásba lendüljön. Vérengző nyelveit elővillantva és borzalmas szemeit kimeresztve, Káliya lecsapott Garudára mérgező tépőfogaival.

7. vers

Tárksya dühös fia elsöprő sebességgel kezdett mozogni, hogy visszaverje Káliya támadását. Az Úr Madhusúdana rettentő erejű hordozója bal szárnyával, mely úgy ragyogott, mint az arany, lesújtott Kadru fiára.
8. vers

Garuda szárnyának sújtásától, Káliya rendkívül zavarodott lett, így egy tónál keresett menedéket, mely a Yamuná folyóhoz csatlakozik. Gaurda nem érintkezhetett a folyóval, ráadásul meg sem közelíthette.

9. vers

Annál a tónál, Garuda egyszer arra vágyott, hogy fogjon egy halat, mivel az volt többek között természetes táplálékai egyike. Bár a bölcs Saubhari, aki éppen a vízben meditált megtiltotta neki, éhes volt és bátran megragadott egy halat.

10. vers

Látva a többi szerencsétlen hal vezetőjük elragadása keltette szomorúságát, Saubhari a következő átkot mondta ki az események hatása alatt, mivel kegyesen a tó birodalmának jótevőjeként lépett fel:
11. vers

Ha Garuda mégegyszer érintkezik a folyóval és megeszik egy halat, azonnal el fogja veszíteni az életét. Amit mondtam, az, az igazság.

12. vers

Minden kígyó közül csak Káliya tud erről az esetről, és Garudától való félelmében kialakította saját birodalmát a Yamuná ezen tavában. Később az Úr Krisna mégis elküldte őt onnan.

13-14. vers

Folytatva Krisna Káliya megleckéztetéséről szóló elbeszélését, Sukadeva Gosvámi a következőképpen folytatta: Kiúszva a tóból, a parton álló Krisna, isteni virágfüzért, illatos öltözetet, megannyi csodálatos ékszert viselt, melyeket arany díszített. Amikor a pásztorok megpillantották, mindnyájan felpattantak, mint amikor egy öntudatlan ember érzékei újra élettel telnek meg. Nagy örömmel telve, szeretetteljesen magukhoz ölelték őt.

15. vers

Visszanyerve életfunkcióikat, Yasodá, Rohini, Nanda és minden pásztor és pásztor asszony odasietett Krisnához. Óh, Kuruk sarja, még az elszáradt fák is visszatértek az életbe.

16. vers

Az Úr Balaráma nevetett és magához ölelte tévedhetetlen testvérét, ismerve Krisna nagyságának befolyását. A szeretetet érzéseinek kitörésében, Balaráma felemelte Krisnát és ismét ránézett. A tehenek, a bikák és a fiatal borjak szintén a legnagyszerűbb örömet élték át.

17. vers

Minden jó hírű bráhana, feleségeikkel együtt, eljött, hogy köszöntse Nanda Maháráját és a következőképpen szóltak hozzá: „Fiad megragadta Káliyát, de a gondviselés kegyéből ő most mégis szabad.”
18. vers

Aztán a bráhmanák a következő tanáccsal látták el Nanda Maháráját: „Hogy biztosítva legyen, hogy fiad mindig megszabaduljon a veszélytől, légy könyörületes a bráhmanákhoz.” Óh, király, így Nanda Mahárája elégedett elmével, nagy örömmel teheneket és aranyat adományozott a bráhmanáknak.
19. vers

A tökéletesen szerencsés Yasodá mama, aki bár elvesztette fiát, mégis visszakapta őt, most térdére ültette. A szemérmes hölgy könnyek áradatát ontotta szemeiből, ahogy újra magához ölelte fiát.

20. vers

Óh, királyok legjobbja, Pariksit, mivel Vrindávana lakói rendkívül legyengültek az éhségtől, a szomjúságtól és a fáradtságtól, ők és a tehenek ott töltötték az éjszakát, ahol voltak és így lefeküdtek a Kálindi partjára.
21. vers

Éjszaka, amíg minden Vrndávanai aludt, nagy tűz lobbant lángra a kiszáradt nyári erdőben. A tűz minden oldalról körülvette Vraja lakóit és perzselni kezdte őket.

22. vers

Vrndávana lakói felébredtek és rettentően megrémültek a gondolattól, hogy a nagy tűz felperzseli őket. Így Krisnánál, a Legfelsőbb Úrnál kerestek menedéket, aki lelki potenciája ellenére úgy jelent meg, mint egy közönséges ember.

23. vers

Vrindava lakói a következőképpen szóltak: Krisna, Krisna, Óh, minden gazdagság ura! Ó Ráma, a határtalan energia tulajdonosa! Ez a szörnyűséges tűz minden bizonnyal el fog pusztítani bennünket, híveiteket!
24. vers

Óh, Urunk, mi őszinte barátaid és híveid vagyunk. Kérünk, védj meg minket a halál e legyőzhetetlen tűzétől! Mi sosem feledkezünk meg lótuszlábadról, mely elhárít minden félelmet.
25. vers


Látva hívei kétségbeesését, Sri Krisna, az univerzum végtelen Ura és a végtelen erő birtokosa, felemésztette a borzalmas erdőtüzet. 




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes