A négyéves
lányomnak Weöres Sándor „gyermekverseit” olvasom fel. Szemlátomást élvezi.
Később továbblapoznék, de gyermeki makacssággal csökönyösen ragaszkodik a
Csiribirihez, a Bóbitához. A lányomnak fogalma sincs róla, hogy mi fán terem a
„zabszalma” vagy „lajtorja”, abban sem vagyok biztos, hogy a galagonya bokor
mivoltában tisztában lenne. Érzem, nem kifejezetten neki íródott. Mégis
ismételjük, suttogjuk, énekeljük, szavaljuk, harsogjuk. Megszeretjük a
verseket.
Milyen
ősi bölcsesség birtokában van az a költő, aki meghódítja magának a gyermekeket?
Kielemezhetjük, és sablonosan megállapíthatjuk, hogy Weöres Sándor egyedi módon
ötvözi az ütemet, a népi hagyományt, a játékot, a titkot, a csodákról szóló ősi
hiedelmeket. Úgy érzem ennél azért többről van itt szó. Mindezt azért tartom fontosnak
az elején kidomborítani, mert ami az „Ars poetica” végső konzekvenciája,
nevezetesen a maradandó alkotásának receptje, véleményem szerint bevált. Ezt a
költeményt ugyanúgy megfogalmazhatták volna az ősi Egyiptomban piramisépítő
költői is – ha lett volna kőműves bölcselő közöttük. A mű hiteles, és több,
mint művészi hitvallás: életfilozófia és spirituális tanítás is egyben. A költő
sokszínű életművében a néhány szavas, mégis magvas tartalmú játékverstől (Dob
és tánc) a groteszk társadalomkritikán át (Majomország), az emberi természet és
társadalom analíziséig (A teljesség felé c. verseskötet) az Ars Poetica c. vers
iránymutató, esszenciális sűrítmény. Arra vezet rá, hogyan kell teljesebb,
bölcsebb életet élni.
A
vers a háttérbe szorított költő megalkuvást nem tűrő monológja, saját
életművével kapcsolatban támasztott szigorú követelménye. Ugyanakkor, ha az
első sorban szereplő „dalod” szót kicserélnénk az „életed” szóra már minden
emberhez szól a tanítás: ne a talmi fénytől várd a boldogságod, emberlény
alkotásod gondolat szikláját. Az első kérdés, ami felvetődik a vers
boncolgatása során, a folyton változó fogalma. Szerintem ez a pillanatnyi
siker. És ki az aki sikeres? Aki az élet bármely területén előtérben mozog. A
személyiség egyéni teljesítményével együtt járó elismerés nem feltétlenül
negatív. Hisz az okosok is az egyéniséggel, az egyediséggel magyarázzák a
kivételes alkotásaikat. Ezzel a költő sem vitatkozik. A vers intelem: ne
szolgálj bármi áron, mert abban a pillanatban, amikor feladtad önmagad,
pártoskodsz, szószóló leszel, egyediséged díszeit érdemtelen filozófiára
aggatod, hitelességed is megszűnik, munkásságod pillanatok alatt porrá és
hamuvá lesz.
Nem
tudom figyelmen kívül hagyni a politikai rendszert, amelyben a vers született.
Nyílt titok, hogy akkoriban megrendelésre írtak, cenzúráztak. Agyagi
ellenszolgáltatás csak annak járt, aki belépett a sorba. Nehéz választás:
megélhetési művészként sikeresnek titulált szerepjátékot élni, vagy
visszavonulni, az igazságot csöndben kimondva lázadni. Weöres Sándor
személyétől messze állt a nyílt dac, ugyanakkor magában hordozott költői,
emberi igényessége más utat választ, és ugyanezt tanácsolja a következő
generációknak. Az elmúlt évtizedekben nem változott számottevően a helyzet. A
tartalmas kultúra nem jut el mindenhová. Vagy megbuktatják, vagy fel sem emelik
korunk bölcseit. Technikailag megoldható lenne, de a csatornákon (akár rádió,
akár televízió) tudatosan lebutítják a mondanivalót. A cél: ne gondolkozz! Ha
mégis, akkor ne a lelki fejlődéseden, hanem a holnap akadályain. Államtitkárok,
miniszterek, írók, színészek, építészek emelkednek fel, majd buknak el,
sekélyesek és okosak egyaránt. Jönnek újak. Feltalálóink idegen országokban
alkotnak. Az ember lelki, szellemi fejlődését szolgáló tartalmas tudás
perifériára szorul. Azt mondják nincs igény rá, nem gazdaságos, azt mondom
igényt kell rá támasztani, gazdaságossági kritériummal pedig nem tudunk mérni,
mert nem a pénz a mérték.
A
vers mondanivalója a második versszakban bontakozik ki. Vonatkoztassunk most el
a művészettől. A tehetséggel kevésbé megáldott emberek maradandó alkotása mi
lesz? Mi az érték? Látszólag egyszerű a válasz: a pénz, a hatalom, az
elismerés: az anyagi javak. Mi kellene, hogy legyen az érték: a család, a
gyermek, az egymásra figyelés, a békesség. Ebben alkothatna a legegyszerűbb
lélek is. Szerezhetne bárki örök dicsőséget: egy diófa elültetése már három
generáció emlékezetét megalapozza. Az ember többre vágyik, mint pusztán életben
maradni. Ha gyermeket nevelsz, önzésedet legyőzted. Már ebben is van valami
többlet. Hogyan tudunk még többet adni? Legyél „emberfölötti”. Mondj le az
egyéni sikerről a többiek javára. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Taníts,
segíts, védj, beszélj, dolgozz, gyógyíts mindenki javára! Tedd a munkád, de ne
a saját hasznod legyen a motiváló erő! Rettentő nehezen megvalósítható.
Egyrészt az embernek először a személyiségét, az Egot kellene legyőznie. Ez már
önmagában hatalmas feladat: emberszeretet, akarat, kitartás, önfegyelem,
egyensúlyérzék,hiteles tartalmú mondanivaló kell hozzá. Itt is, mint mindenben:
keresd az egyensúlyt. Figyelj kifelé, ne add fel teljesen önmagadat, csak
„nagy-költőséged”. Ha mindent teljesen alárendelnéd, mi maradna, ami szolgál?
Ha
az Ego legyőzése megtörtént, akkor vívd meg a csatáidat a többi emberrel, hogy
higgyék el: önzetlen vagy. Ez a nagyobb feladat. Erre senki sem számít. Ha
valaki megpróbálja, kétkedés fogadja, az ember természeténél fogva az
alattomosat feltételezi, mert a társadalomban élő ember állandó egzisztenciális
félelemben él. A kudarc sokkal valószínűbb. Ha azonban meg lehet indokolni,
észérvekkel alá lehet támasztani, egyszóval ideologizálni embertársaim és
önmagam szolgálatát, akkor könnyebb az út. A mélyen vallásos emerről könnyebben
feltételezik az önzetlenséget. A költő itt mégsem az Isten szót használja.
Ki
a géniusz? A világot kigondoló, megalkotó, irányító energia. Isten. A költő
világában egyetlen teremtő erő van. Minden egy. Az ami az embereket
elválasztja, egyben össze is köti. Az emberi lét, az egymásra utaltság
kovácsoló erő. Hát szolgáld ezt a teremtő erőt! Az Isten önmaga képére
teremtette az embert. Az ember is csak egy porszem, ahogyan a sivatagban egy
homokszem, mégis benne plántáltatott a végtelen isteni tudás is: a lélek.
Figyelj tehát Önmagadra, Isten-géniusz mivoltodra, Embertásrsidra,
Isten-géniusz mivoltukra, és légy tisztában azzal, hogy ebben az apró, törékeny
emberi létben ott a végtelen alkotásának lehetősége. A hogyanra is megadja a
választ: Figyelj befelé! Ott vannak az igék Benned! Csak ki kell nyújtani a
kezed és megtalálod amit keresel. Itt a következő nagy buktató. Hogyan lehet
jól figyelni a „lélek forró árján fénylő igékre”? Csöndben. A világon minden
fontos dolog csöndben jön létre, vagy a csöndben változik. A levél csöndben nő,
a télből csöndben lesz tavasz. Ahhoz, hogy az ember ne tévedjen önmagát és a
világot illetően, időről időre vissza kell vonulnia csöndjébe, önmagába. Ennek
a tudásnak a művészetét felejtettük el már nagyon régen. Mert mije van a ma
emberének a legkevésbé? Ideje. Zaklatottan zakatolunk. Lehet gyorsan
gondolkdodni? Milyen igéket kapunk el a folyóból, ha csak 15 percünk van.
Tudunk tökéletesen önmagunkra figyelni? A sietség ránk telepedett, a menekülési
útvonalakat mi magunk zártuk le életmódunkkal. De legyünk optimisták: ha néha
sikerül akkor megkapjuk az Isteni parancsot: Légy figyelmes! Szeress! Vedd
észre! Érezd át! Mosolyogj! Éld meg! Gondolkodj! Figyeld a folyót! Figyeld a
tüzet! Figyeld meg a csillagokat! Tájékozódj! Olvass! Érezz! Bízz! Fogadd el!
Bocsáss meg! Értékeld! Munkálkodj! Szerintem ezek azok az igék, amelyeket
pillanatról pillanatra el-el kaphat az ember. Hogy mindezt hogyan tegye, azt
már önmaga ki tudja találni. Az ember életében csak fölsejlenek a tanítások,
aztán újra elvesznek az árban. Egyszóval élj tudatosabban! Sokkal több
konfliktust, borzalmat, elkerülhetsz, ha érzed a földi élet próbatételei nem
kizárólag téged érintenek, hanem az összes embert, akikkel élsz: a záróvizsgát
csak együtt tehetitek le!
A
tanácsot, a tanítást Weöres Sándortól elfogadhatjuk. A gyermekversek csak apró
cikkszelete munkásságának, mégis tökéletesek. Ezrek szavalták azóta ezeket a
ritmikus csodákat. A magyar zene gyöngyszemei
Sebő-együttes, Kalálka, Palya Bea) feldolgozásai ma is minduntalan
visszanyúlnak Weöres Sándor kimeríthetetlen szépségű műveihez, új dallamot adva
az Igéknek. Számomra hitles. Tanácsa gondolatokat ébresztő, szeretetre
ösztönző, iránymutatásának logikája kikezdhetetlen, megvalósítása embert
próbáló feladat, mégis megéri. Ő a példa rá.
Perger Enikő
Megjegyzés küldése