adventi felismerés
közönykabátban
várunk a megváltóra
íriszünk leszakadt
fekete-fehérben
a meztelen valóság
láthatárunk véges
utazom
metróba préselt
testek érintenek
az arcok vonalkódjáról
leolvasott inger-információt
katalógusba helyezem
a közönyt
az undort
és társait
a megfeszített látszat
felfalja az embert
s ha ráhangolódsz
a koholt világképre
és torz ideák trónusa előtt
önbecsülésed romjain
alázkodsz
elveszel
Élet-halál ereje
Szántásban szaladtam
göröngyöket dobva
a befogadó semmi felé.
Forgószél közepébe állva
imámat mormoltam;
felettem érces égzengés.
Hajlott derekú fa ágaiba téptem,
felemelkedését kívánva;
s a letaglózó hanyatlás láttán
ledermedt szívizmom;
e fa alatt lesz sírom megásva.
Enyészett ráncok
/fikció/
Addig akartam dörzsölni arcod,
míg ráncaid el nem fogynak…
Aszott létezésed féket rakott rám;
már távol kiteljesedésünk,
csak hasztalanságtól
szakadnak fel sóhajaim,
mert marmonkannával hordom
az életvizet sírodra.
Végzett veled a tumor,
az áttétes vég.
A beléd ivódott halál ragaszkodása
túlvilágra rántott,
te elenyésztél, én maradtam;
rágós rántott húsba vájom fogam,
s arra gondolok:
vajon mélyültek-e arcodon ráncaid…
Leszakadt harangok
Leszakadt harangok döngetik a földet.
Imátlanságtól feszültek az álmok;
esőtlen felhőktől búsak a kalászok.
Átvérzett retinán sebződnek a képek;
csontbarázdás földek fakítják a tájat,
görcsös kóró sereg dísze a határnak.
Végidők szelétől bokrosodik minden.
Kongó harangtornyok komor mementója
fonja rémült lelkünk töviskoszorúba…
Megjegyzés küldése