Nem volt jó tanuló, sőt inkább a problémásak közül való. Átbukdácsolta az elemi iskolát.
Úgy megundorodott a papír szagától, főleg ha az tintával keveredett, hogy esze ágában nem volt a továbbtanulás rémisztő vízióját maga előtt terelgetni.
Egy darabig a szülei nyakán élősködött. Délben kelt, a hűtőből rendre kosztolt, majd tévézett hajnalig.
Az áldott ősök nem sarkalták egykéjüket, ráhagytak minden rosszat, amit csak a szülői hülyeség elbírhat.
Mire húszesztendős lett, megcsontosodott a társadalom iránti undor minden porcikájában. A rendszert részleteiben analizálta. Politikai gyűléseken fel-felszólalt, többen már oda is figyeltek rá. Önszorgalomból képezte magát, de csak annyira, amennyire jól esett.
Lassacskán örömét lelte az olvasásban.
Falt mindent. Előbb gazdasági és világmegváltásról álmodozók írásait, aztán észrevétlenül a metafizika irányába terelődött. Csippentett keveset az álkémia rögös talajából és a jövőkutatás biztató vívmányaiból is.
Egy nap arra ébredt; ő küldött, céllal érkezett az árnyékvilágba. Nem bukhat fel megöregedve, mint megannyi embertársa aztán földet rá…
Az önálló mérlegelés az ember egyetlen szabadsága. Döntött – feltaláló lesz.
Nos, innentől már egész egyszerűnek tűnik az eset, csupán azt kell tudni, mit találjon fel az ember fia, azt gyorsan találja fel, és jöhet a világhír, siker, miegymás.
Szülei elé tárta eget rengető vállalkozása körvonalait, ehhez kapcsolódó anyagi jellegű kívánalmait, csupán a feltalálandó akármiről nem volt hajlandó szólni.
A szomszédjuk egy nagy valagú, orra alatt borzalmas bibircsókkal, annak közepén szőr-sarjadmányokkal emberfiát rémisztő vénlány volt. Jócskán túl a negyvenen, de korából egy percet sem tagadhatott volna le.
Ilyenkor nyáron szülei vidéki házában lakott, segédkezett a jószágok körül, meg úgy egyáltalán, és így a lakása üresen állt. Korábban kiadta egyetemistáknak, de sok bajt okoztak. A megszámlálhatatlan házibulizás és az ajtó alól kisejlő egyedi illatú cigarettafüst odavonzotta a hatóság embereit is.
Irodának (vagy telephelynek) egy kezdő feltaláló nem is álmodhat jobb helyiséget.
Az apja mélyről érkező sóhajok közepette nyélbe ütötte – néhány telefonnal – a szoba kiadásával járó „papírmunkát”. Kulccsal rendelkeztek, ugyanis ők voltak megbízva a virágok heti rendszerességű locsolásával.
A kevéske bútort berakták a nagyobb szobába, így a nappali és a konyha üresen maradt. A pincéből felcipeltek egy kiszolgált díványt és a tavaly kiszuperált tálalóasztalt. Számítógépét egy semleges sarokba húzta, majd körbebástyázta néhány-száz, az emberi lélek rejtelmeit taglaló könyvel.
Két napig tartott az anyagbeszerző körútja. Járt-kelt a városban, fellelhető volt úgy a gyógyszertárak, mint a háztartási boltok környékén.
Nagy táskával jött meg délután, volt, hogy kétszer is fordult. Az anyja bökdöste halvérű urát, ugyan kérdezze már meg, hogy mi végre ez a hirtelen világmegváltásra készség – de aztán annyiban maradt.
Volt terve és nem is akármilyen, inkább világraszóló. A kerék feltalálása óta ember nem ötlött ki remekebbet. Atombomba, Penicillin, Viagra… sutba velük.
Mit ér a férfiasságot mereven tartó készítmények tömkelege, ha szívünk hölgye ágyunkba nem csalogatható. Hány beteljesületlen szerelmes sóhaj lebben az ég felé cseresznyevirágtól illatozó nyári éjszakán?
A női szív leigázására nem leltek még csodaszert, bár a bájital kérdése megihletett néhány korábban élt szerzőt, és foglalkoztatta az emberiséget, mióta világ a világ.
Összeállt benne a kép. Egy bizonyos irányban erősödött tudáshalmaz a szerelem tűzét élesztő recepturát öklendezte elő. Éjt nappallá téve dolgozott. Elegyeket készített százával.
Másfél hét múlva, kis tégelyben kocsonyásan rezgő kence lett a végeredmény. Két óriási szemeteszsákot rakott tele az elhasznált anyagok romjaival, a főpróbára takaros rendet rakott.
Az asztalon lévő kis tálkában ásított néhány linzer, ügyesen elválasztotta egymástól a süteményeket, és a lekváros töltelék eltávolítása után, annak helyére saját készítményét kente.
A földszinten lakott egy nagyon csinos, viszont velejéig konzervatív lány. Néhányszor szóba elegyedtek, még névjegyet is kapott tőle, valamelyik biztosítónál ügynökösködik. Eltervezte, hogy felhívja életbiztosítás kötése ürügyén. Erre nem mondanak nemet, biztos volt benne.
Így is lett, ígérete szerint fél óra múlva feljön. Az asztalon úgy helyezte el a tányérkát, hogy ne lehessen nem észrevenni, tett mellé ásványvizet is és két poharat.
Úgy vélte, a poharak túlságosan homályosak, bement a konyhába a kristályokat alaposabban áttörölgetni.
Csapódott a bejárati ajtó, biztosan a lány jött meg – gondolta.
Hallotta, amint kabátját a fogasra akasztja, majd a konyha felé lépdel. Kicsit időzött, aztán újra elindul.
A fiú éppen végzett.
A poharak gyémántként csillogtak, visszatükrözték a főbérlőnő undorító szemölcsszőrzetén billegő morzsát.
Serfőző Attila
Megjegyzés küldése