Végre hazaérek, hullafáradt vagyok, cipőimet lerúgva dobom a földre teli szatyraimat. Szakad rólam a víz, folyik az orrom és a szemem az allergiás náthától. Egyik kezemmel az orromat törölgetem, a másikkal sajgó, elferdült lábfejemet nyomogatom. A hideg járólapokon összehúzott talpakkal a konyhába tipegek, nyakon fogom az ásványvizes flakont, bevánszorgok a szobába, és leheveredem. Mit leheveredem, odacsapom magam a kanapéra, magamhoz ragadom a távirányítót, bekapcsolom a tévét, és nagyokat kortyolok a buborékmentesből.
Egy főzőcskés műsor megy. Kívánatosan kövérkés istenszakács gömbölyű mosollyal közli, hogy a semmiből fog főzni valamit, mert ugyebár gyakran előfordul, hogy semmi nincs otthon, főzni meg mégiscsak kell valamit a háziasszonyoknak. Mit mondjak, kifejezetten kíváncsivá tett, mert nálunk elég sokszor előáll ez a helyzet. Teljes figyelemmel csüggök a képernyőn. Istenszakács bekukkant a stúdió éléskamrájába, és mit lát? Semmit. Szerinte legalábbis az a kis langusztakonzerv, az üveg olívaolaj, a majonéz, és a frigóban talált fagyasztott zöldségkeverék, az mind semmi. Ebből a semmiből aztán készít guszta, zöldséges langusztasalátát. Desszert gyanánt ismét a semmiből édes kis marcipános muffinokat varázsol elő. Micsoda egy aranyember ez! Meghívom hozzánk is, hogy az üres hűtőből rittyentsen már nekünk egy kis töltött káposztát. A langusztáról szívesen lemondok.
A műsornak vége, reklám következik. Ez nem érdekel, máshová kapcsolok. Lakberendezési tanácsadást tartanak, és egyszerű házi praktikákat árulnak el a mamlasz férfiaknak, akik maguktól semmi okosat nem tudnak kitalálni. Nagyon örülök, mert végre megtudhatom, hogy szinte ingyen is be lehet rendezni egy egész lakást, alig kell hozzá valami. Nem értem, férjemnek eddig ez vajon miért nem jutott eszébe? Kár, hogy nem láttam a műsort húsz évvel ezelőtt, akkor nem vettünk volna föl annyi hitelt, lakásunk berendezéséhez. Arról nem is szólva, hogy mire a hitelt kinyögtük, tönkrementek a bútorok, és kezdhettük elölről az egészet.
Na, eztán minden másként lesz, határozom el szilárdan. A műsor szakértő ezermestere szerint csak egy kis ötletgazdagság kell, és szinte semmi más. Mindjárt be is mutatta, hogy miről beszél. Bement a műhelyébe, ahol ötletgazdagon szétnézett a különböző fajtájú, színű és méretű faanyagokon, az előre odakészített retro stílusú plüsskárpitokon, a méregdrága, de kétségtelenül nagyon ötletes szerszámokon, és elkészítette egy szék egyik lábát. A következő munkafázisokat majd a folytatásban láthatják a nézők. A szék valószínűleg az év második felére teljesen elkészül, az utána következő évtizedben egy konyhaszekrény következik, és mindez szinte ingyen van. Gyors fejszámolás után úgy döntök, inkább a bankkölcsön. Azt ugyan életem végéig fizethetem, de legalább közben van min ülnöm. Vagy nincs. Mármint, ha egyszer csak nem tudnám törleszteni a kölcsönt. Abban az esetben ugyanis fedél sem lesz a fejem fölött, nemhogy szék a … szóval alattam.
Már megint reklám, úgyhogy kapcsolok. Utazási műsor. Szebbnél-szebb tájakat láthat az ember. Így eljuthatok oda is, ahová az életben soha. Megtudok egy nagy titkot: ezek az egzotikus utak szinte ingyen vannak, és kifejezetten csak nekem ajánlják ilyen kedvezményesen, senki másnak. Az utazási irodával szerződésben álló repülőgép társaságok, éppen csak egy jelképes összeget kérnek a repülőútért, valójában azt is csak azért, hogy meg ne sértsék a kedves utazó önérzetét azzal, hogy ingyen akarják szállítani. Az utazási iroda az ingyen repülőút mellé nevetségesen alacsony áron, szinte ingyen kínálja az ötcsillagos szállodákat. Az ember valóságosan szégyellné magát, ha elfogadná ezt a pazar ajándékot. Erősen gondolkodóba esem: bizony, szívesen utaznék Malibura. Osztok-szorzok, és úgy döntök, ehhez a kifejezetten gáláns ajándékutazáshoz nekem tíz havi fizetésemet teljes egészében félre kellene tennem, ha a férjemmel együtt szeretnék utazni. Persze, ha egyedül mennék …
Kicsit eljátszom a gondolattal. Mire magamhoz térek, már ebből a csatornából is folyik a reklám. Nincs kedvem a kapcsolóért nyúlni, ezért kivételesen megnézem. Nézzék csak a vásott kölykeit! Az egyik tanítónőnek jól odamondják, hogy nem is fehér a pulcsija, hanem szürke. Tanítónő elsápad, és én is. Szégyentől pirosan letépem magamról a szürke-fehér pulcsit. Fél füllel azért hallom, hogy valami mással kellett volna mosnom, nem a megszokott mosóporommal, akkor most fölényesen mosolyoghatnék én is a szerencsétlen tanítónő szürke pulcsiján. Gyorsan átöltözöm és elrejtem a pulóveremet, amíg be nem szerzem azt a csodafehérítőt. De látom ám, hogy egy másik tanító néni meg a Pistike csodás fehér ingben feszítő apukáját bámulja epedőn. Hogyisne, hogy az én egyetlen férjemet majd épp az inge miatt csábítsa el egy tanítónő! Ravasz mosollyal úgy döntök, maradok a hagyományos mosóporomnál.
Máris megfagy a mosoly az arcomon, mert egy hang éppen azt ecseteli, hogy jobb, ha ki sem nyitom a számat, amíg fogaim olyanok nem lesznek, mint a tévében vigyorgó nőé, akinek a fény hanyatt esik a minimum hetvenkét tagú ragyogó fogsorán, és úgy harapja szét a zöld almát, mintha láncfűrésszel szelték volna ketté. Megalázottan húzom ki a kanapé melletti szekrényke fiókját, és előbányászom kézitükrömet. Belevicsorgok, és úrrá lesz rajtam a depresszió. Mielőtt azonban kötélért nyúlnék, egy fehérköpenyes, megnyerő mosolyú férfi gyorsan megnyugtat, hogy az én fogaim is vakítóan fehérek lesznek, ha eldobom régi fogkrémemet, és azt használom, amit ő ajánl, egyetértésben az ország összes vezető fogorvosával.
Egész nap nem ettem, megkordul a gyomrom, hát kiszaladok a konyhába, kenek egy karéj zsíros kenyeret, kihalászok hozzá egy kovászos uborkát is az üvegből, aztán rohanás vissza a tévé elé. Kissé szorít a szoknyám, kigombolom a derekamon. Egy elegáns hölgytől megtudom, hogy emésztési zavaraim vannak, amikre kicsi bogyókat kell szednem, és akkor olyan karcsú leszek, mint ő. Gyorsan leteszem a zsíros kenyeret. Már éppen jegyezném a bogyócskák nevét, amikor a nőről leesik a szoknya. Még végig sem gondolom, mi ilyenkor a teendő, már hamvas arcú, alig tizennyolc éves fiatal lány mutatja régi fotóit, hogy mennyire ráncos volt a bőre, amíg rá nem talált az igazi arckrémre. Fantasztikus! A lány most tényleg olyan, mint egy tizennyolc éves! Na jó, maximum húsznak néz ki. Ez a krém valóban egy csoda!
Egyre inkább felpörögnek az események. Megtudom, hogy létezik rúzs, amitől ajkam ragyogó és kívánatos lesz, ráadásul száz csók után is újnak néz ki, de ha mégsem, még mindig kenhetek rá egy kis padlóviaszt. Egy szuper szempillaspirál megsokszorozza és meghosszabbítja szempilláimat, ezzel együtt igézővé és öldöklővé teszi a tekintetemet. Egy bizonyos kencétől karcsú leszek, főleg, ha mellé még elrágok napi 15 szem drazsét is, ettől majd a szőr és a selyemsál egyaránt lehull a lábamról, amit gomba elleni kenőccsel kezelhetek, és ha emiatt hüvelygombát kapnék, akkor még mindig beszélhetek róla. Amint a vécétisztítószertől és a daloló szagtalanítótól a hüvelygomba elmúlik, használhatok szárnyasbetétet, amitől én magam is szárnyalni fogok, mert a lelkemet is rendben tartja, ráadásul sugárzik belőle a szeretet.
Úgy érzem, új élet virrad rám. Nagy elszántsággal indulok a fürdőszobába, hogy nekilássak eddig használt kencéim kidobálásának, amikor varázslatos férfihang üti meg a fülemet.
Visszafordulok. A képernyőn magas, karcsú, csupa izom szépfiú mosolyog egy lányra, akinek a dezodortól éppen eltűnt a hónaljáról a malac. Bűvöletbe esem. Kábultan a dezodoromért megyek, és hipnózis hatása alatt döntök. Nem kellenek a drága kencék. Inkább a férjemet cserélem le. Halványan hallom az elégedett női hangot: „Mert én megérdemlem”.
Az ajtó előtt megtorpanok. Hitvesem árválkodó papucsa fölött elillan a varázslat, és mélyen szántó gondolataim támadnak. Az a fiatal férfi is annyi lesz harminc év múlva, mint most az életem párja, aki sosem mondta nekem, hogy kövér vagyok, hogy szürkék a fogaim és a pulóverem, sosem reklamált, amiért nem nézek ki ma is tizennyolcnak, és a szeretet is sokkal inkább sugárzik belőle, mint egy szárnyas betétből. A semmiből ugyan nem főz, de abból, ami van, nagyon is jókat. Hm. Vajon melyik tévé bírná mellettem harminc évig? Hirtelen megvilágosodom. Istenem, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? Megvan a tökéletes megoldás!
Lecserélem a tévét a családomra!
J. Simon Aranka
Megjegyzés küldése