ÚJ TARTALMAK

Szinay Balázs versei: Léthelyzet; ...magasztaló; Nincs már időm...; V i s s z a f o r d í t h a t a t l a n

Léthelyzet

Nem állok, nem ülök, nem fekszek,
irtom agyamból a közhelyeket,
hogy végül csak a vers maradjon.
Mindhiába. Odateszem magam:
Eleredek. Leírom, szemetelek.

A folyamatok nem a háttérben zajlanak.
Új versek-t olvasok a(z) (h)ős Adytól.
Gondolatot lehetne törni a hátamon:
Legyek én is költő? – Mondanom sem kell!
A tanulás rovására menne…

Az vagy nekem, mi Verlaine-ből vált volna,
ha Rimbaud-vá lesz.


...magasztaló

Szemetek véremben forog,
befogták, s elnéptelenedett a csend,
csattan az ész a nyakszirti lebenyen,
komisz homloknak rohan a rend.

Eljátszom agyamban minden esélyetek,
ettől leszek különb: a felmagasztaló,
meg nem szült érdemek konok látója,
a felkent, a hamis vigasztaló.

Egy kollektív tudattalanra hatok,
s ha elárulom, rám ömlik az analízis,
ellátja bajom a sok értetlen kérés:
szépen szidjam, ami nélkülem nincs is!


Nincs már időm...

Tempus temporis. Nincs már időm.
Lendületéből vesztett, profán teremtőm
most szól: ne legyen többé éjszakád, se nappalod,
feladtad Értük hited s minden napszakod!

Magamra zárom a négyzetmétert,
s határozok, hogy fokról fokra leszek,
belenézek tükörszemembe,
titkaimnak kinyílva időt lelek,
elnyújtom magamban a testamentumot,
véghezviszem az iszonyat munkáját,
virrasztok és ébredek,
agyam kitágítja a tű fokát.

Exodus. Ti kivonultok az eszméletből,
de haragom még előttetek az idő elé tör,
nem enyhülök, s nem szólok holthoz kegyelemmel,
elköszönök én is tiszta égi szerelemmel,

mert innen Jézus is inkább elszökött…


V i s s z a f o r d í t h a t a t l a n

v isszafordíthatatlan életemből rendre kizártak
i sten volt az egyetlen, ki két sorsállomás között rekedt velem
s ajnálok mindenkit, aki nem szeretett
s ajnálok mindenkit, aki már nem szerethet
z aklatott lelketektől most visszaveszem az igét
a kkor is, ha valaha örökre ígértem azt nektek, mert
f elemelkedhettetek volna hozzám, de fel sem ismertetek
o kolhatnék mást is helyettetek, de hiába mondtam:
r endet bontsatok és ne ihletést
d öntésre kényszerített titeket az összes ítélet s most mégis megint
í téletet kell mondanom minden életképtelen felett, mert
t i lehetettek volna az út, az igazság és az élet, nem én
h a nem a földi pokolra vágytok, mint parázna hitetlen nemzedék
a kár akarom, akár nem, az én lelkem is pihenni tér, ha már elég s
t ávol tartja magát világotok dolgaitól, mert ez már csak a ti dolgotok
a kkor is, ha a teremtett világon csak a kegyelem segíthet s bár
t agadjátok, de rátok bíztam a világot, úgy van rég és úgy is
l esz, ahogy ti akarjátok és nem úgy, ahogy én
a kkor is, ha csak nekem fáj pusztulásotok, nem én vagyok a fenevad
n em függ tőlem már semmi sem, magatoktól rettegjetek




Oszdd meg:

2 megjegyzés :

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes