Utazók vagyunk. Saját létezésünk útjait járjuk. Jelenkor embereként testet öltenek bennünk a percek. Most íródnak, s írhatjuk magunk.
Télidő van. Kissé talán mindenki fázósan összehúzódik, kabátunkat szorosabbra fogjuk. Lépteink felgyorsultak, s inkább a föld szürkébbik felét nézzük. Lefelé figyelünk, semmit se látva. Nem tekintünk távolba, nem nézzük az elhaladó emberek arcát. Nem érdekel, mi van bennük, s a magunk arca és érzülete sem olyan fontos már. Megyünk, tesszük, amit kell, amit elvárnak tőlünk. Futunk kötelességeink nyomában. Ha megszólítanak, megrezzenünk. Bajt sejtünk, tartunk attól, ki figyelmét ránk irányítja, vajon mit és kit is láthat meg bennünk.
Fázósabb lett a Világ...
Oly szürkévé vált minden, s a remény a végtelenbe szalad. Két kezünk markolna. Jobbat, szebbet, igazabbat. Mást, mint ami van. De meglátjuk-e azt, mink is van pontosan. Merünk-e a felszín alá nézni? Adni magunkból? S van-e mit adnunk?
Hiszem, hogy van! Egy mosoly mindenkiben ott bujkál, a volt megélt örömében, a holnap szép reményében, a jelen megnyugvó percében. A mosoly gyermeki, önfeledt öröme, ha elfeledve is, de él bennünk.
Rohanó világunkban, ha a csend megérint bennünket és hagyjuk is belénk áramlani, kinyílhatnak a kapuk. Őszintén megélhetjük az adandó percet, igazként, szépként, tehermentesen. A pillanat ajándéka hatással van ránk, múlandó jelenünkben az örök létezés kulcsát adja nekünk, minden ragyogó napfényével együtt.
E pillanat ajándék. Éljünk vele! Töltsük meg szívünket csordultig!
Éljük meg felnyíló érzelmeinket! Őszinte, s tiszta minden mozdulat. Nem fáj, nem mar, csak átölel.
Biztonságban vagy, s lehetsz önmagad. Az, aki vagy! Hozd e kedves percet szaladó világunkba, s mikor már erőd fogytán, állj meg! Hívd a csendet, hogy mosoly fakadhasson pirosló szíveden.
S aztán menj tovább, haladj. Ne félj!
Ne félj őszintén érezni. Magadnak légy igaz! Kiálts, ha fáj, s aztán hagyj időt a gyógyulásra! Hagyd, hogy megszólaljon benned a tiszta szó, Jelenkor embere! Gyógyulj! Legyél magad gyógyító orvosa!
Ne félj, ha látnak!
Örvendj és kiálts!
Összegezz. Érzésed, s tapasztalásod tiéd.
Menj, haladj tovább, s fakadjon mosoly pirosló szíveden.
Add ezt magadból!
S öröm lesz, hogy látnak. Benned a Minden él. Ez ragyog fel arcodon.
Ne várj el semmit, csak adj és fogadj!
Legyél te fázós világunk mosolygó gyermeke. Szerelmese!
Légy te, aki itt él a jelen idő kinyíló pillanatában
Mindannyiunk ébredő hajnaláért!
Götli Kinga Réka
Megjegyzés küldése