Csák Gyöngyi versei - Hűség; A kiüresedés ellen; Kéréseid; Lassított felvételen

Hűség

Egyszerre mozdulunk

felejthetetlenre vágyva,

egyszerre roskadunk

fény-halálos ágyra.

Egyszerre tagadunk,

ha vallatnak minket

sorsunk kínzókamráiban

hóhéraink, kéjjel.

Egyszerre halunk meg,

ha Isten úgy akarja,

ha nem bújtat bennünket

időnk bodzabokra.

A kiüresedés ellen

Ha csak az egymásba

nyíló szobák maradnak,

az egymásba torkolló

feneketlen csendek,

felruházol szeretnivaló

tulajdonságokkal, hogy

magad is ölthess

kívánatos jellemet.

***

Ez az élmény határoz meg,

a lélek hasadékain cseppfolyós

vágyként beszivárog a múlt,

kiváncsi mondataid

hány szögből fognak közre

abban bízván, hogy lényem

definiálásával önmagad

is megfogalmazhatod?

***

Bolond aki ligetemben

tér aludni, mert minden percét

rózsajajjal mérgezem,

áthatolhat a semmin

ha belém olvas, fellapozza

puhány és gyáva életem.

***

Visszatérünk az elhagyottba

a folytatáshoz ím kész a terv,

torkomban játszódnak fuldoklásaid,

míg álarcaim lehullanak és

kirajzolódom a derengésben

tiszta képleted.

***

Ki legyek? mondd,

tenyérben feslő rózsa

vagy mondat, mely a teljesség felé tart

és mindenkor testként vonzza

a mágneses teret?

***

Te tudod csak jelentésem

mennyit nyom latba, mikor

a tér minden zugát

fénnyel szegélyezem.

Kéréseid

Világítsak – kérlelsz,

felgyújtott erdő

ropogjon ereimben;

vérezze fel talpam

nyomkereső ösztön
elmém rezervátumában

őseim jussanak levegőhöz,

mondjam el még

e szorongássá alázott ringben

az arcok élén sorvadozó reményt,

boldogság-látszatot minden

feltápászkodás után,

a kapott sebek hogyan válnak

életben tartó rémületté –,

múlás csapásaitól

miként zsibbad el

visszavontahatlan,

kacér szózatunk,

tünékenyben a reménység

hiába vérszegénylik

az éhség éhség marad

és szomj a szomj.

Lassított felvételen

Állandó susogásával

félelmetes az arctalan erdő,

csöndet szeretnék,

lassított felvételen süppedni

háromdimenziós csöndárokba

mielőtt e hang

végleg társammá szegül.

Csák Gyöngyi versei - Visszhang; Lassított felvételen; Ami a Seherezádé ciklusból kimaradt; A herceg búcsúja

Visszhang

Ezüst hurokba lépsz,

ezüsttel von be a pillanat.

Nem nyúl utánad önzetlen kéz

vergődhetsz ezüstlatyakban.

Ezüst toronyban harang kong

viszi a hírt haldokló világba

felüti fejét a boldogtalanság,

védtelen szíveden ezüst-málha.

Nemcsak az ezüst-égbolton lakó

ezüstös holdak, csillagok

nézik ezüstvértet öltve miként

masírozol úttalan utakon.

Ezüst-hegyek közt fogy a levegő

ezüst-kaptatókon az élet elnyű,

tüdődben a fáradt ezüst-lebeny

valami hiánytól lengedez.

Ezüstös lelked rég kicsorbult,

tenyészik benne csönd és üresség,

ha több érzés nem fér el benne,

mért támad fel a kísértés?

Ezüst robajjal érkező vihar

ezüst villámmal ijeszt,

jegenyéd ezüst csúcsát

hóhérként hirtelen töri le.

Elszabadul a pokol tüze,

hatalmas lángnyelv ezüst szájból

ezüst egekből jégeső zuhog; egyaránt

pusztít el kételyt és mámort.

Ezüst-képek áznak semmivé,

a képekkel múltbéli csodák,

ezüst-csónakon menekítené

szerelmek emlékét a hiány.

Ezüst-kéz nem törheti az átkot,

lélegzel egy lélek talaján

beköszönt a nyugtató ezüst szélcsend

álomba fagy a dédelgetett világ.

Lassított felvételen

Állandó susogásával

félelmetes az arctalan erdő,

csöndet szeretnék,

lassított felvételen süppedni

háromdimenziós csöndárokba

mielőtt e hang

végleg társammá szegül.

Ami a Seherezádé ciklusból kimaradt

Óhajtom bárhogy:

semmilyen varázslat nem

old el magától.

***

Múltunk pereg a

vásznon; szentimentális

éj következik.

***

Testünk kibontott

kévéi aranylanak

halott nyarakban.

***

Az emelkedő

időgáton szivárvány-

színük fennakad.

***

Fáradok élni.

Találkozunk majd a meg-

hittben odaát.

A herceg búcsúja

Eljött a másnap

okos, vakmerő fejed

meghagytam helyén.

Szabadulásod

ára nagy: mixelem a

magány ízeit.