A büdös
patkány szonettje
Sötét
káprázatod vagyok, vadászgép.
Lázasan
szaglászó, lágy, szürke prém,
akit –
ha fönt kihúnyt a tünde fény- ,
üres
hasa hajt és a tiszta szándék.
Ki teremtett – nagy, lüktető halánték
volt, vagy hab-trónon álló, büszke gém? -
szörnyű
parancsba adta: te meg én,
vak
címzett s vasra verhető ajándék
(mi úgy
hullhat el, mint szegfű… szegre...),
éljünk
egymás ellen, de összefűzve:
Illatos
bálványom vagy, mintakép
s jel
neked én: menekvő „hordalék”,
hajód
mielőtt végleg elmerülne.
Csak
legyen, ki kód-létem kibetűzze.
VégSzó
Gömböcként
dagad az erős,
s a
gyenge legalul
kezét
csak ritkán tördeli,
míg
vétkezni tanul.
Vakok
lesik világtalan
próféták
ajkait
s telt
hassal pörgetik avas
jóslatok
lapjait.
Paloták
súlyos tornya áll
futó
homok helyén.
A kő a
kövön nem maradt-
megbillent
tengelyén
a Föld
és bomlottan forog:
levendulalevél,
ernyedt
madár, tavasz az ősz,
zizegő
nyár a tél.
Éjjel a
Nap, Nappal a Hold
suttogva
omm-ozik
s a
hiénákkal új koncon,
új tájon
osztozik.
Halott
halat öklendenek
a néma
tengerek,
az ember
sáska, tarajos
vetésen
szédeleg.
A
rablótól tolvaj oroz,
fogat
fogra cserél,
a holló
szemre áhitoz,
here herét herél.
Új
Edwárd királyok előtt
Ötszáz
dilis dalol.
Túl
hosszú már a dáridó,
a
szolganép pakol.
„Jézus
él, mint az oxigén!”,
zengi
egy víg torok.
Mámoros
a Halleluja:
„Megtértem,
jól vagyok!”
Holt
kőbe zárva könnyező
Madonna
s gyermeke;
hűlt
helyüket hívők helyett
az eső
mossa le.
A pápa
fentről prédikál,
hallgatják
legalul
és
sírásra görbül a száj
míg
átkozni tanul.
Elönt a
szer-etet, de kár,
hogy
nincs hozzá kanál.
Öregisten
tenyerében
az élet
fényfonál.
Egy
koszos utcán csap le rád,
a
lélegzet kihagy –
falfirka
csak az üzenet:
a
megmentő
TE
vagy.
Megjegyzés küldése