ÚJ TARTALMAK

Veres Roland - Turmixgép



Turmixot iszogatok és ropit eszek. A kerthelyiségben tűző nap. Izzadok. A messzeségben egy szerelmespárt bámulok. Mellettem barátom arról mesél, dobta a csaja. Izzasztókamra. Elmeséli történetét, elmondja, hogy elhagyta a lány. Megosztja velem a fájdalmát. Cserébe megkínálom egy ropival.
– Látod ott azt a párt? – kérdezem.
– Látom. Boldognak tűnnek – mondja. Irigy görbületre álló ajka kettémetszi arcát.
– Tegnap egy másik sráccal csinálta ugyanezt.
– Biztos, hogy ugyanez a lány volt? – kérdezi.
– Egy ilyen lányt te nem ismernél fel?
– Nincs is benne semmi rendkívüli. Tucat ilyen csaj van – mondja.
– Látod azt a kilógó könyvet a táskájából. Camustől a „Boldog halál”. Biztos, hogy ő az.
– És ha csak a könyv ugyanaz, de a csaj más?
Vajon minden pár ugyanabból a könyvből olvas? Kalandregény, erotikus történet, szerelmi szál. Használati utasítás.
Bevezetés, tárgyalás, befejezés.
És olykor akad, akik nem olvassák végig, soha nem jutva könyvük végére, és a családregény idővel a pince mélyén végzi hat lábbal a föld alatt.
Generációm romantikus vígjátékokon és pornófilmeken szocializálódott. A nők a szikrát keresik, a szerelmet első látásra, míg a férfiak az ideális szexpartnert, a jó dugást.
Mert a filmek tudják, mi kell neked.
A reklámok is.
A papok és a politikusok is.
De mit akarok én? Azt, amit mindenki. Boldog akarok lenni. De nem a mások által diktált szabályok szerint.
Szabálytalan, de akkor mi tesz boldoggá?
Ez a dolog iróniája. Nem tudom. Persze mondhatnám, az írás, és talán még hihető is lenne, de az írás sem jó többre, mint hogy ne legyek reménytelenül boldogtalan. De az, hogy nem szarod össze magad, mikor tökön rúgnak, magát a fájdalmat nem szünteti meg.
Azt mondják, simulj az elvárások közé, megmondják, mi kell a teljes élethez. És te elhiszed. Mint a randipartnered szavait. Mesél magáról. Elmondja erényeit és sikereit. Iszod minden szavát. És azt hiszed, megtaláltad életed párját.
Akkor most figyelj. Eddig hazudtam. Cseréld le a turmixot és a ropit sörre és cigire. A nap sem süt. Egy kocsmában ülünk. Éjszaka van. Az igaz, hogy izzadok, de a tömegtől.
Látod? Mindazt, amit eddig mondtam elhitted. És még csak nem is gyanakodtál.
Ilyen a mai világ. Látod emberek életét a facebookon, hallod idegenek történeteit, de mi van, ha ezeknek fele sem igaz?
Platón árnyainak fényképei a barlangban.
Messziről jött ember azt mond, amit akar.
Az ing nem összehajtogatva jön ki a mosógépből, az csak reklám.
– Csajozni kéne – mondja barátom. Hát hajrá, mondom neki.
Nem kérte a jóváhagyásomat. Már a pultnál áll, épp egy lányt hív meg egy italra. Visszautasítja. A másik oldalán egy másik csábosan rámosolyog. Nála is bepróbálkozik. Igent mond. Barátom kikéri a csajnak a piát. A szőkeség elveszi, aztán visszafordul barátnőjéhez barátommal mit sem törődve, kuncogva folytatják a beszélgetést. Így nekem hoz egy vodkát.
A csajozáson csámcsogok. Ha rágörcsölsz, többnyire nem jön össze. Ha nem próbálkozol, esélyed sincs. Máskor azzal baszod el, hogy nem teszel eleget az ügy érdekében, olykor meg akkor jön össze, mikor nem is akarod. És nem akarásnak nyögés a vége.
       Az előbb csak úgy jutottam vodkához, hogy felemeltem a seggem, és odamentem a pulthoz. Most a kisujjamat sem mozdítottam és kaptam egyet.
       Csak akkor érheted el a céljaidat, ha teszel is érte? Vagy elég, ha csak sodródsz az árral? Nem vonzza-e magához a pihenő mágnest, a felé mozgatott? De az egész mit sem ér, ha az egyik nem mozdul. És van, hogy a mágnesek taszítják egymást.
– Biztos, hogy ugyanaz a csaj volt? – kérdezi barátom. Nem száll le a témáról.
– Biztos – mondom. A sör hideg, borzongás fut rajtam végig.
– Honnan vagy ebben olyan biztos? – Próbál meggyőzni, hogy tévedek, de titkon abban reménykedik, igazam van. Ha már ő megszívta, másnak is legyen szar. Úgy könnyebb elviselni. Bebizonyítom neki, téves a tézise.
– Én vagyok a másik csávó – mondom.
Rám néz, a pulthoz megy, aztán megosztozunk az üveg keserű Unicumon.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes