Jel a falon
Hinném, hogy értesz
és nem csupán félre,
tudom, hogy féltesz,
de megkérlek, végre
engedj el, nem kell
e rám rakott bilincs...
mit bennem keresel,
az számodra nincs.
Múló perc érintett
csupán egy éjszakán,
reggel tétován intett
s jel maradtam, talán
megőrzött tekintet
emlékeid festett falán.
Pihenj meg
Minden sziklaormon,
hegytetőn, csúcson,
síkság végtelenjén,
sivatag homokján
immár csend ül.
Sehol egy nesz,
egy halk hang,
moccanó bogár,
rebbenő lepke,
semmi nem csendül.
Fák sűrű lombja közt
fészkébe bújt a sok
nappal meg sem álló,
ide-oda és visszaszálló
apró kis madár.
Lassíts hát kósza vándor,
ahol megállsz, ott a tábor.
Ülj le ebben az áldott,
simogató csendben,
engedd most az útnak,
hogy nélküled menjen.
Ébredés
Sötét van,
épp, hogy ébredezik a város.
Szunnyadó létem
a nemléttel határos.
Szólnék, ha lenne hangom,
de csak a csend takar.
Rezzen a pilla,
lassan lát a szem.
Akkor is, ha nem akar.
Elveszett álmok
Látomások,
álom-kutak,
gondolat,
mely múltban kutat,
emlékszálak,
visszavárnak,
régi tavasz,
széttört szavak,
csendes sóhaj,
csak ez maradt.
Szeretettel gratulálok gyönyörű verseid megjelenéséhez kedves Gabi!
VálaszTörlés