Optikai
csalódás
Fotonok, kvantumok,
alvadt szférák,
égbe nyúló mozdulat,
mit szétrág
jéghideg távoli űr,
messzeség.
Megfagyott,
csipkézett tündérmesék.
Ilyennek látlak vak
szemmel téged,
szemembe redukált
sötétséget.
Celluloid filmen
előhívlak,
hogy ne látszódj
olyan negatívnak.
Ugorj át mohó
dioptriákon,
raboljon el
boldogtalanságom,
s ha szimmetriádon
átzuhanok,
lencsémből
kiszóródnak a dalok.
Kukucskálnék, vajon
ki enged be
lüktetőn, pulzálón
közeledbe?
Prizmám vagy, mutass
új nézőpontot,
hol színemet
darabokra bontod.
Fehér fényemmel
rajtad megtörök,
szivárványod leszek,
ha mennydörög.
Újrakezdés másképp
Közönyben jóllakott
önáltatások,
széjjeltört
szárnyukkal ciripelnek.
Laborban nevelt,
felruházott bábok
gyűlnek, mint
ezernyi halálfelleg.
Becsület fémkontyát
megbontja a szél,
világ harsog rozsdás
szegecsekben.
Az értelem pörölye
már holt acél,
bombatölcsérben
fekszik repedten.
Pláza nyílt. Sorban
áll az önimádat.
Csontig csupaszított
lelkek tánca
kilopódzik, s
hirtelen beleszárad
romlatlan, hófehér
koponyákba.
Fejtetőn az égbolt
szilánkja pereg.
Odafenn dolgoznak
most, vigyázat!
Mindenségbe marnak
reszkető kezek,
hétmilliárd arc itt
lenn a vázlat.
Grafitszürke
nappalok
Zavarosban halászik
a harag.
Vizében szétszéled
megszentelt fenség,
pikkelyöltönyös,
teremtett reménység,
elcsendesített
viharok alatt.
Pengeszájjal rettegő
kevélység
hálójában törvény
vergődik. Véged.
Sugárúton menetel
árva néped,
s fellobogóz a
hatalomféltés.
Templománál sandító
álszentség
kettéharap, s ott
helyben fel is zabál.
Kínod csupán cicomás
kereszthalál.
Külcsínt rohasztanak
bukott eszmék.
Utcán fekszel, távol
húsosfazék.
Ellenséged
önkényében melegszik.
Angyal jön,(a
hírekből kiszerkesztik),
vajon megölel
valakit ma még?
Megjegyzés küldése