Haverommal épp a garázsban darts-oztunk, amikor megemlítettem neki,
hogy nemrég egy pszichológiai könyvben azt olvastam, hogy manapság az emberek
leginkább két dologról képesek beszélni; az egyik saját magunk dicsérete, a
másik pedig mások ócsárolása. Istenigazából, kissé kétkedve és mosolyogva konstatáltam
ezt a tényt. Aztán teltek az órák, ment a darts, egymás után raktuk a zenéket,
szó esett olyan személyekről, akiket nem igazán kedvelek, és azon kaptam magam,
hogy vagy magamat dicsérem, vagy a szóban forgó személyeket ócsárolom.
De hogy miért ez a bevezető? Arra szeretnék
rávilágítani, hogy a ma embere rettentő önbizalomhiánnyal küzd, így ezzel a két
opcióval kooperálva próbálja saját magát megerősíteni abban, hogy ő igenis egy
értékes ember. Másrészt saját magunk dicsérete a 21. században különösen
felerősödött, ahol az ego olyan szinten került előtérbe, hogy azt már kifejezni
is lehetetlen…
Ezek együttese hozzájárult ahhoz, hogy egy olyan
társadalmi norma alakult ki, ahol minden alárendelt szerepet játszik az
egó(nk)nak. De egy cseppet se csodálkozzunk ezen, amikor a reklámok megmondják,
hogy mindent megérdemlünk, kvázi mindent vegyünk meg, belehajszolva ezzel
magunkat egy hitelcsapdába, és még sorolhatnám…
A régen egy rétegre korlátozódó fogyasztói
társadalom mára világméretű deformációt hozott létre, ahol már az éhező
gyerekek kezébe is iPod-ot akarnak nyomni kenyér helyett. Csakhogy az iPod-ot
nem lehet megenni. Olyan szörnyű erkölcsi és etikai tragédiák ezek, amelyekkel
csak egy olyan kis szelete foglalkozik a sajtónak, hogy szinte senki nem vesz
róla tudomást, aki meg érzi, hogy ez így nincs rendjén, az meg képtelen tenni
ellene, mert mint tudjuk: egy fecske nem csinál nyarat…
De amíg a mai erkölcsi értékrend ilyen mélyponton
van, és az agymosott emberek gondolkodás híján robotok módjára követik a
reklámok parancsait, addig ne is várjunk változást! Nesze neked, szép, új
világ!
Megjegyzés küldése