„Rengeteg kérdésem volt, de tudtam, hogy nem jött még el a
kérdések ideje. Azt is tudtam, vagy inkább homályosan sejtettem, hogy
minden egyes kérdés, és minden egyes kapott válasz közelebb hozza a
felnőtté válásomat..”
Pánti
Mária Manó úr c. gyermekmeséje nem szokványos, hagyományos mese, de fabula sem:
nem abba a megszokott álomvilágba repíti olvasóját, amelyből visszatérve
időszakos megnyugvást okoz és csupán néhány kérdésre ad választ, hanem azon,
korhatárt feszegető, szürrealista mesék egyike, amely talán Antoine de
Saint-Exupéry Kis hercegéhez hasonlítható.
Mint
ahogyan a Kis herceg is eredetileg gyermekeknek íródott, valószínűsíthetően
Manó úr célja is ezt szolgálta volna. Amíg a Kis herceg különböző bolygókat
barangol be és megismerkedik a valóság mélyebb kérdéseinek lehetséges
megvilágításáról, jelen mese kezdetén a még hat éves kislány, a földön járva,
különböző lényekkel, vagy épp tapasztalatokkal, fogalmakkal találkozik.
Megtudja, mi a Dolog, ami valakit elvisz, vagy éppenséggel nem beszélünk róla,
találkozik Valakivel, akinek Értelemre van szüksége, beszélget az Időről, a
Szeretetről, a Barátságról, Megértésről… Olyan, szellemi szinten létfontosságú
fogalmakról, amelyekről, sajnos, a legkevesebb szó esik a szülők és gyermekek
között.
Ezen
kalandozásokban, tanításokban a főszereplő segítségére van Manó úr, azaz
Greeny, akivel a kislányt a nagyszülei fenyegették jobb viselkedés reményében.
A kislány – ámbár kietlen faluban, olyan világban nevelkedik, amely ma már
ritkaságszámba megy – a mai kor gyermeke lehet, akinek a szülők hiányát a Manó
úr pótolja. Ugyanis, a főszereplőt, a szülők válását követően a nagyszülei
nevelik, kietlen helyszínen, ahol csupán a kislány kutyája visz színt életébe.
Továbbgondolva, lehet, hogy Manó úr nem is létezik, hanem maga a kislány a Manó
úr, aki önmagát neveli, tanítja. Sőt. A szülők különválását.
Izgalmas
olvasmány, amely különleges képi és nyelvhasználatával gondolkodásra serkenti
az olvasót: valóban léteznének ilyen fogalmak, ilyen értelemben, ahogyan azt az
író megfogalmazta? Valóban léteznek olyan kifejezések, jelenségek, pont olyan
kontextusban, ahogy a kislány, de akár a Manó úr használ? A válasz: igen, a
fantázia világában minden megengedett. Főként a szürrealista irodalomban.
És
pont e szabadasszociációk, a szokatlan, váratlan fordulatok, a nem megszokott
„egyszer volt, hol nem volt” bevezetés hiánya miatt az olvasmány egyfajta
felnőttséget, fogékonyságot, nyíltságot, játékosságot, fantáziát feltételez az
olvasójáról. A mesekönyv didaktikus, ugyanakkor mégsem az, hiszen nem ad
végleges választ egy adott kérdésre, hanem csupán felvázol egy-egy lehetséges
értelmezést. Olyan értelmezést, amely szabad kezet ad olvasójának, elfogadja-e
vagy sem. Tanács ugyan szerepel benne, de – mint ahogyan azt az olvasó is
tapasztalni fogja – nem mindegyiket fogadja el a főszereplő, csupán azokat,
amelyek valóban megmozgatják őt.
A
könyv bővelkedik abszurd humorú, azaz börleszk szerű leírásokban, melyek
kevésbé ismeretesek a tág olvasóközönségnek, ezért a tájékozottság a könyv
megértésének egyik alapfeltétele, hiszen az olykor meglepő társítások, képek a
kevésbé tájékozottakat félrevezethetik, a tájékozottakat pedig
megnevettethetik.
A
főszereplő kalandozásai valójában nem mások, mint a felnőtté válás folyamatai,
állomásai, amely folyamatokban arra törekszik, hogy megőrizze gyermekiességét,
hiszen az ember a saját élettapasztalatából meríti valódi tudását, s
gyermekkori értékrendjére élete végéig emlékszik, csakhogy ezeket az emlékeket
múltként kezeli. A mese szerint viszont ezeket az emlékeket felidézve és
alkalmazva tartalmasabb, célravezetőbb és nem utolsósorban derűlátóbb életet
lehet élni, amely derűlátásra a felnőttek, koravén, vagy a rutinokban élő
fiatalok szokványos, megrögzött életében nagy szükség van.
A
gyermekké maradás, az ártatlanság, a tisztánlátás fontosságának körülírásán túl
még egy központi célt határoz meg a mese írója, amit Manó úr mond ki:
„– De akkor most ennyi volt az utazás? Mi volt a cél?
– A cél maga az út volt. „
…azaz,
az együttgondolkodás, -tapasztalás, amely út az egyéni bölcsességhez vezethet.
Ezek az egyéni bölcsességnek alapjai Pánti szerint a gyermekiességben rejlenek,
abban a tiszta, előítélet-mentes naivitásban, a létnek érdek nélküli
szeretetében, amelynek mindannyian egykoron úgymond tulajdonosai voltunk, akár
öntudatlanul is. És erre az úgynevezett gyermekiesség kincsére hívja fel a
figyelmet Pánti Mária.
A
mese rendhagyó jellege, felépítése, nyelvezete, célja nem határolja be a
korosztályt, amelynek íródott, így akár felnőttek is olvashatják, akár
gyermekek. Fordulatai mind a vidéki, mind a nagyvárosi életmódot ötvözik,
amelyek az író gazdag tapasztalatát tükrözik, ebből eredően pedig társadalmi
szempontból is lényegtelen az olvasó háttere. Az egyetlen feltétel, amit már
fentebb említettem: a tájékozottság és az ebből fakadó nyíltság, humorérzék,
lankadatlan optimizmus, mert, ahogy Manó úr is mondja:
„– Bármikor újra kezdheted (az
utazást – rec. megj.), nincs olyan hogy valami örökre elveszett, vagy
örökre itt maradt.”
Manó
úr tanításaihoz minden olvasónak kellemes utazást kívánok!
Hornyik Anna
A kötet facebook oldalára az alábbi linkre kattintva navigálhattok:
Megjegyzés küldése