Szecsődy Kristóf - Kútba fulladt idő

Márté Zs. Fruzsina: Olvadó jelen. (szerk. Beri Róbert) Lícium-Art Könyvkiadó, 2011, 64. o.

Nincsenek könnyű helyzetben a kortárs művészek, hiszen komoly nehézséget jelent egyedi és újszerű alkotásokat létrehozni, amikor a kritikusok a művészettörténet eddigi évezredeinek legkiválóbb munkáival vethetik őket össze. Bátorságot igényel, hogy egy versíró a porondra lépjen azzal, hogy nyomtatásban közkézre adja elméje féltett kincseit, hiszen a szakmai közösség érthető és megszokott módon az esetleges hibákat kutatja bennük. Márté Zs. Fruzsina művészi habitusa az emberi létünk nagy kérdéseivel már-már kifejezetten önmarcangoló őszinteséggel szembenéző női lélek életszerű és meglehetősen ízléses lenyomatát tárja elénk.

A civilben az egészségügyben tevékenykedő költőnő második kötete, az Olvadó jelen külsőre tetszetős benyomást kelt. Cseh Györgyi misztikus grafikája a borítón és a visszafogottan elegáns ezüstös háttérszín már előrevetíti a tartalom olykor melankólikus, ugyanakkor meghitt és ünnepi hangulatát. A „belcsíny” szempontjából a kivitelezés sajnos hagy némi kívánnivalót maga után, különösképpen igaz ez a betűk színére és az olvashatatlan oldalszámokra. A kis híján három tucat verset felölelő könyv tartalmát az alkotó három, önálló címet viselő csokorba rendezte, ennek a tagolásnak azonban a tartalomjegyzékben semmi nyomát sem találjuk. Az „Olvadó jelen”, mely az egész gyűjteménynek címadó verse, a – „Magamba zárva (tövises út a csillagokig)” mottójú – záróegység utolsó helyén szerepel.

Az irodalmi kaland, amelyre Márté Zs. Fruzsina invitál bennünket a „Meghitt pillanatok” című résszel veszi kezdetét. A nyitó szonett, az „Óvnálak” hatásos felütéssel vázolja a versíró érzékeny, szenvedélyes, illetve elgondolkodó, elgondolkodtató attitűdjét, melyet a később következő változatos formájú és témájú szövegek során többnyire meg is őríz. A lírai elbeszélő számára az alapprobléma röviden az idő elmúlásában vagy, ha úgy tetszik, emberi létünk végességének tudatos megtapasztalásában ragadható meg. Ebben a versben a feszültséget a szerelem utáni vágy és a múló idő összeférhetetlensége adja. A narrátor hátat fordít a szerelmi vágynak – „sötétben”, „társtalan” marad –, hogy megvédje kiszemeltjét a fájdalomtól, amelyet az idő rombolása a testén, idővel pedig elveszítése okozhatna. Eme tartalmi kettősség a formában és a nyelvezetben egyaránt megnyilvánul, a szerző szóhasználata archaikus, mégis szenvedélyes, a kegyetlenségig tárgyilagosan mutatja be a kétségtelenül nehéz, erkölcsileg azonban helyes viselkedésről meghozott döntést.

Hátrább lapozgatva a könyvet szóhoz jutnak a barátság, illetve az elmélyült, magányos elmélkedés meghitt pillanatai, de továbbra is hangsúlyos a szerelem problémája. Eme témákat a költőnő egy specifikusan nőies perspektívából mutatja fel, ami régies nyelven, kulturált ízléssel megkomponált alkotásait életszerűvé és maivá teszi. Az uralkodó szín az ezüst, amely egyszerre „kitüntető” és „értékes”, ugyanakkor „fakó” és „fenyegető” asszociációkkal jelenik meg. Ez az összetett szimbólum értelmezési lehetőségeit tekintve felfogható az idő metaforájaként, hiszen szinte tökéletesen felmutatja azt az ambivalenciát, amelyet véges emberi létünk számára az idő visszafordíthatatlan előrehaladása kelt. Ebből a szerkezeti egységből fontos kiemelni még a „Voltál”, a „Voltunk”, a „Voltam” és a „szerelem” című egymást követő verseket. Ebben a sorozatban a szerencsés olvasó plasztikusan tapasztalhatja meg a szerelem és az idő fogalmak konfliktusát a gyakorlatban. A három nem túl terjedelmes szöveg a tragédiát, hogy a szerelmesek már soha nem tölthetnek több időt együtt, a „te”, a „mi”, illetve az „én” szemszögéből közelíti meg. A „szerelem” pedig mintha egy koordináta-rendszerben egyesítené ezeket a nézőpontokat, amelyen minden racionális megfontolás kívül reked.

A második rész, a „Felhangoló” a legrövidebb terjedelmű. Bár kétségtelenül ide kerültek a könnyedebb, játékosabb munkák, a mondanivaló mégsem veszít a súlyából. Jó példa erre a „Kísértés”, amely egyedien dolgozza fel a kiűzetés bibliai történetét. A narrátor Éva, aki – az eredeti változattal ellentétben – felülkerekedik a kísértésen, hogy tudásvágyának engedve hallgasson a kígyóra, és egyen a tiltott gyümölcsből. A „Kísértés”-t követő „Szeretők” az előbbi elméleti állásfoglalást terjeszti ki a gyakorlatra. Ahogy az „Óvnálak”-ban korábban láthattuk, a lírai én elmenekül a szerelem elől, azaz ebben az esetben legszívesebben eltávolítana maga mellől minden potenciális szeretőt, hogy megőrízze egy szeretett személy hiányát. A „Lehangoló” elbeszélője pedig egy zongora, aki megelégelte a rajta „klimpírozó” embereket, hiszen ezzel lehangolják a húrjait, és ezért gonosz bosszút forral. A lehangoló szó különböző jelentéseinek játéka egymással elgondolkodtató.

A kötet a „Magamba zárva (tövises út a csillagokig)” című szerkezeti egységgel ér véget. A „magamba zárva” kifejezés személyes perspektívában mutatja fel minden tudatos létező szükségszerűen közös ontológiai meghatározottságát. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi újat lehetne még erről elmondani? Meggyőződésem, hogy nem sokat. Márté Zs. Fruzsina az előző két részben látható költői temperamentum fókuszlencséjén keresztül mégis képes szenvedélyesen és izgalmasan újrafogalmazni ezt az elsőre már-már közhelyesnek ható problémát. Az egész könyvben uralkodó „idő” helyét lassan átveszi a múló idő utolsó egyéni következménye, a „halál”. Az ezzel foglalkozó versek arányát tekintve a többihez képest elmondható, hogy a költőnő talán legfontosabb témájáról van szó. Hozzáállásában leginkább az ragad meg, hogy az értelmetlen búslakodás helyett, a személyes és tárgyilagos szembenézés az elkerülhetetlennel, illetve az élet derűje kerül előtérbe.

Összességében egy kívül-belül igényes, szórakoztató és elgondolkodtató munkában mélyedhet el, aki a kezébe veszi Márté Zs. Fruzsina alkotásainak eme gyűjteményét. Emelkedett és letört pillanatokban egyaránt kellemes olvasmány, de a gondolatok különböző szintjeinek többé-kevésbé teljes megértéséhez olykor nem szabad sajnálnunk az időt.

Szecsődy Kristóf

Oszdd meg: