A hasbeszélő ébredése
Kora hajnalban megindult a vérem,
s a belém rekedt, csonka mondatok...
A belém rekedt mondatok elfolytak.
Ma olyan mély és lágyszavú vagyok
Mint a gitár, mely beszél kezeim közt,
hunyt szemeken túli, furcsa macskanyelven.
Reszkető ujjaim sorra megpattannak,
s az adrenalinangyalok, ha vannak,
hallják húrjaimra felfeszülni lelkem.
Most velük rezgek, zengek és kiáltok.
Torkom összeforrva; ez csak szívizom;
színtiszta szívizom kitárt ölelése,
Krisztusvárás és gyámoltalan hajnal;
hasadozó öklök egy imazsámolyon.
A nő visszaváltozása
Gipszkarton falak közt, fény után vetődöm;
mennytől elválasztó plafonok közt élek.
Omoljatok bennem emeletes házak,
Zokogjatok bennem tört vízvezetékek.
Sírjatok mellembe patakot és tengert,
könnyezzetek belém vérző, sós tavat.
Szívem, bíbor lejtő: vigyázz halaimra.
Petefészkeimbe ikrát rakjanak.
Elise
Füleket betöltő, hús-vér jelenes volt;
rásimult, mint hűvös kéz a szájra.
Úgy érkezett, mint meleg gyertyafények
a légpárnás, néma éjszakába.
Szoknyája szél, mely halkan felkavar,
könnye csönd, a súlya ferde lépcső;
Int, vigyázz, mert hull, a húsba mar.
Szép alakját billentyűkbe írta;
könny dalán az összes kottafej.
Az ujjakon át úgy rezgett a dallam
a zongorába, mint a szívzörej.
Aratás 2012-ben
Csontvetésben jár a szél;
temetőket szántanak.
Szembe váj a Hold magánya,
drótkötélre ránt a nap.
Vérközönnyel néz a fűzfa,
minden kincsem kő alatt;
ha felfordul, velem fordul.
Csutkalétbe fosztanak.
Visszajátszás
A hátán hozta el halott gyermekét.
Magányos délután ülte meg torát,
szilfa-törzsébe eltemette titkon,
s felemésztette őt, mint a rák;
Szeméből ő bámul ki öntudatlan;
magában áll egy nagy harang alatt,
s megannyi apró, szerelmes rezdüléssel
visszhangot ver, mint testében a mag.
Megjegyzés küldése