ÚJ TARTALMAK

Szőke András - THE CURE: Disintegration (3CD -s deluxe újrakiadás, 2010)




Minden fontosabb, többlemezes zenekar pályafutása során letesz az asztalra egy olyan anyagot, amelyet gyakran nem csak saját karrierjének kiemelkedő darabjaként, hanem esetleg az adott korszak mérföldkövének kiált ki a zenei sajtó vagy éppen a műértő közönség. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a THE CURE 1989 –es Disintegration című lemeze ilyen. E lemez 21 évvel kiadása után újra bekerül a köztudatba az igen pazar, 3CD -s újrakiadásnak köszönhetően.

Az együttes 2004 -ben kezdte el régi sorlemezeinek újrakiadását. Mindegyik albumot 2CD-s formátumban is piacra dobták. Az első korong az eredeti album remaszterelt változatát tartalmazza, a második pedig az adott korszak ritkaságait: demókat, zenekari próbákról készült hangfelvételeket, kiadatlan stúdiófelvételeket illetve koncert felvételeket. Az ígéret úgy szólt, hogy 4 havonta adnak ki 3-3 ilyen lemezt, ez azonban már az első körben nem így volt. Először (2004 legvégén) csak az együttes debütáló lemezét (Three imaginary boys) jelentették meg. 5 hónappal később jelent meg a következő három lemez (Seventeen seconds, Faith, Pornography). Ezután kicsit többet kellett várni: 2006 augusztusában lehetett csak megvenni további három Cure sorlemez
új kiadását (The top, The head on the door, Kiss me kiss me kiss me) illetve egy mellékági projekt, a Siouxsie and the banshees basszusgitárosával létrehozott THE GLOVE nevű formáció Blue sunshine című lemezét. Majd hosszas szünet. 2009 -ben lett volna igazán időszerű kiadni a Disintegration című albumot, hiszen akkor volt pont 20 éves a lemez. Ki tudja miért, de csak 2010 -ben jelenik meg végre többszöri halasztás után. Először idén február 16. -ra ígérték, majd először egy hónap csúszással március 16. -ra...aztán már március legvégére...és most már talán az utolsó (végleges) megjelenési dátum 2010. május legvége.
A lemezek tartalmát nézve talán megérte várni. Az első korong a szokásos: a remaszterelt 12 számos album. A boxset második korongja nyújtja majd a legtöbb meglepetést. 20 igazi nyalánkságot. Robert Smith házi demói (ebből egyet anno a 2001 -es Greatest hits kiadása kapcsán létrehozott internetes oldalról le lehetett tölteni)...zenekari próbák, instrumentális stúdió demók, két szám alternatív verziójának
instrumentális stúdiófelvétele. Konkrétan három eddig teljesen ismeretlen dal (Noheart, Esten és az albumhoz felvett de végül fel nem használt Delirious night) valamint egy korábbi internetes letöltés során ismerté vált Robert Smith szóló felvétel (Pirate ships).
Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy a 'bennfentesek' számára az előbb említett három kiadatlan dal nem ismeretlen. Igaz, nem feltétlenül ugyanezeket a változatokat, de a tűzhöz közel állók és azok szűkebb köre megismerhette.
Az eddigi kiadásokkal ellentétben ez a boxset tartalmazni fog egy harmadik lemezt is: az ENTREAT című koncertanyagot. Ezt eredendően mint ingyen CD -t ajánlották fel a HMV lemezbolt hálózatban két másik Cure album vásárlása esetén. Robert közbelépésének hála a lemez mint leértékelt áru került forgalomba, hogy bárki megvásárolhassa azt.
Az újrakiadáshoz kiegészítették további négy, eddig kiadatlan koncertfelvétellel. Így az élő lemez anyaga teljes egészében lefedi a stúdióalbumét (12 szám). Az ENTREAT később szimpla lemezként is ki lesz adva. Az a változat csak interneten keresztül lesz megvásárolható.
Magáról a Disintegration albumról dióhéjban: Robert 1989 -ben volt 30 éves. Az album ennek köszönhetően mélyebb, lírikusabb, egységesebb. Elég néhány fontos dalt kiemelni róla: a szinte mindenki előtt ismert (és anno az MTV által unásig játszott'pókos klipet', a) Lullaby -t ; az egyik legszebb szerelmes dalt, a Love song -ot ; valamint a Pictures of you -t. Az albumnyitó Plainsong atmoszféráját azóta sem sikerült túlszárnyalni talán.
Roger O' Donnell (egykori szintetizátoros) is felidézte emlékeit az album kapcsán. Sok érdekességet tudhattunk meg a leírásából. Rajongóknak kötelező...érdeklődőknek erősen ajánlott.

Szőke András



Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes