V. E. Gabriel (Vajda Emese) - Lélekbéklyó - könyvajánló

Forrás: http://myrelationshipwithbooks.blogspot.hu

„Az ajtó hangos nyikorgással adta meg magát, amint a kemény vas beszakította a zárat.”

Vajon a lélek tényleg láthatatlan? Az alapszabályok: a léleknek nincs alakja, nem tud beszélni. Akkor mégis ki az a lány, akinek a lelke minduntalan felbukkan Peter mellett és kapcsolatba lép vele? 500 évvel ezelőtt a Brit Birodalom vezetői úgy gondolták, nem elegendő a halálbüntetés a gyilkosoknak. Három, különleges adottságú férfi képes volt a haláluk után is a földön tartani a bűnös lelkeket. Örök magányra kárhoztatták őket, mivel sem egymással, sem az emberekkel nem tudtak kommunikálni. A 17 éves Peter különleges képessége segítségével szembemegy az ítéletekkel és meg tudja szabadítani ezeket a lelkeket a béklyóiktól. Kezdetben nagyon élvezi a küldetését, de egy idő után egyre erősebbé és félelmetesebbé válnak a bűnös lelkek. Ki lehet az a titokzatos lány, akinek a lelke Peter mellé szegődik, és akivel alkut kötnek? Vajon ki az a XIX. századi sorozatgyilkos, akinek a szellemével szembe találja magát Peter? Hogyan képesek ezek a megbéklyózott lelkek élő embereket irányítani?

Ez az első Ábránd könyvem, s az írónőtől is most olvasok először, viszont az biztos, hogy fogok még tőle, hiszen olyan műfajban ír, ami közel áll hozzám. Mielőtt nekikezdtem volna az olvasásnak alaposan utánajártam, hogy mire is készüljek, de egyáltalán nem azt kaptam, mint amire számítottam, s mint legtöbb esetben így itt is előnyére vált ez a történetnek, hogy nem azt adta,amit a fülszöveg alapján gondoltam róla.

Sokszor esem abba a hibába, hogy borító alapján ítélkezem, de ez is csak előnyére vált a könyvnek, mivel egyrészt nagyon illik a történethez, másrészt ha figyelmesebben szemügyre vesszük olyan dolgok is megfigyelhetőek, amik a későbbiekben fontos szerepet fognak játszani. Magát a történetet inkább mondanám izgalmasnak, mint borzongatónak, hiszen aki hasonló kaliberű könyvet vesz a kezébe az nem fél a szellemektől. S ez a történet felépítésénél fontos szerepet játszik, hiszen a fő hangsúly a főszereplőn van, de mellette a lelkek (vagy akár szellemeknek is hívhatjuk őket) is jelentősek. Minden ott kezdődik, hogy Peter, a főszereplőnk különleges képességekkel rendelkezik, ami sok-sok generáción át öröklődik és emiatt képes látni, érzékelni a túlvilágot. Egyszóval fogékony a paranormális eseményekre és furcsaságokra.

Tetszett, hogy a fontos, lényegretörő információkat nem egyszerre zúdította rám az írónő, hanem szépen adagolta a kellő helyeken előhozva a témát. Ha eltekintünk a paranormális vonatkoztatástól, akkor lehetne gimis történet is, mivel Peter mindennapjait, gondjait és barátait is megismerhetjük a történet során. Maga a cselekmény következetes, bár az ugrásokra én személy szerint jobban odafigyeltem volna, de ezt a későbbiekben még szépen ki lehet korrigálni, mivel reményeim szerint fog még folytatódni a történet, hiszen a lezárás olyan hirtelen, s az utolsó két-három fejezet izgalmai követelik a folytatást. Túl érdekes és egyedi ahhoz, hogy ne legyen folytatása.

Nagy potenciált látok benne, nemcsak amiatt, hogy megszerettem a karaktereket és, hogy érdekes élményt nyújtott, hanem amiatt is, hogy újra sikerült egy magyar szerzőnek elkápráztatnia. Lényegében nagyon megszerettem a végére a történetet, de lehetett volna több hangsúly a szereplőkön, úgy érzem sokkal több van ebben a történetben, mint amit kaptam, de ahhoz képest, hogy első szerzős könyvről van szó nem is rossz. Egyetlen egy dolog zavart csak az pedig az, hogy az írónő a karakterét számtalanszor „vörös”-ként emlegette. Ez számomra nem volt igazán megnyerő, de minden más igen. Örülök, hogy olvashattam és az írónőnek csak annyit üzennék, hogy írjon még, hiszen a gyakorlás teszi a mestert és nem mellesleg tudnom kell, hogy mik azok az apró részletek, amiket még kihagyott és az is érdekel, hogy mi lesz ezekután a szereplőkkel és hogyan fognak folytatódni az események.

„Peter összerezzent, kirohant a teremből, és a kinti sötétségbe bámult. Próbálta összeszedni a gondolatait, és lenyugtatni az érzékeit.”

„– Én már akkor lélek voltam, amikor ő még élt, de nem ismertem személyesen. A képeket viszont én is láttam. Minden bizonnyal a képek a férfi szerelmét ábrázolták, aki valami miatt az öngyilkosság mellett döntött. Talán azok a férfiak tehettek róla, akiket később lemészárolt. Ezért értett szót Aaronnal, hiszen mindkettejükben a düh hatalmasodott el.”

„– Ilyet ne mondj! Ennyire nem lehet gáz a szerelmi életem, hogy egy halottal randizzak. – vágott vissza a fiú, szépen elcsendesítve a folyamatosan kérdező énjét.”

„– Már mondtam, hogy egyedi a képességed – próbált célozni Scarlett a legutóbbi ittlétükre. – Az érintés magában nem fegyver, de az ősök, amint látod – mutatott magára –, a természetes rend ellen használták. Ehhez az adottsághoz viszont olyan tisztaság kell, mint a tiéd.”
„– Nekem a törpehörcsögöm volt ilyen, Jónás. Mintha megértette volna a világ összes fájdalmát.”

Köszönöm az Ábránd könyveknek és V. E. Gabrielnek a lehetőséget, hogy elolvashattam a Lélekbéklyót. Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 30%-os kedvezménnyel!

Oszdd meg: