Második évfolyam, harmadik szám / 2012.03.16.
Olvass bele (teljes képernyős, lapozós változathoz kattints a képre)!
Vagy töltsd le!
Brátán Erzsébet - Az önálló gondolkodás művészete
Az embert állítólag az önálló gondolkodás juttatta el odáig, ahol manapság tart.
Felmerül a kérdés, hol is tartunk ma? És vele egy időben: biztos, hogy az ember önállóan gondolkodik?
Valljuk be, hogy egész életünket áthatja a tanítás-tanulás folyamata, hiszen a feltétlen reflexeken kívül jóformán mindent mástól tanulunk meg, vagy veszünk át, ám miután beépült saját tudásunkba, már a miénk, és főleg, ha úgy is élünk…
Ha azonban azt hisszük, hogy mára mindent megértettünk, megfejtettünk, kiemelkedtünk (de honnan?), ettől többre nem is vagyunk képesek, jobb, ha leszállunk a Földre…
Szinay Balázs - „A te akaratod legyen meg…” Popper Péter Pilátus testamentuma című kötetéről
Sajátos és izgalmas vállalkozásra adta a fejét Popper Péter, amikor úgy határozott, hogy megírja a Pilátus testamentumát. A regény a címszereplő nézőpontjából beszéli el Jézus, a zsidó nép, Róma és kettejük (Jézus és Pilátus) viszonyát, egészen a keresztre feszítés történelmi eseményéig. A regényben keveredik a fikció, a szerző megérzése a korabeli eseményekről fellelhető tényszerű, avagy csak félig-meddig elfogadott adatokkal. Ez a keveredés egy újfajta eszmei, ideológiai szintézist párosít ehhez az eseménysorozathoz, helyenként szokatlan, meglepő elemekkel, így válik a regény egy modern felfogásban megalkotott, új Jézus-történetté. A kötet információ anyaga a szerző kivételes felkészültségéről, a szöveg minősége pedig komoly regényírói affinitásról árulkodik.
Komor Zoltán - Apám és a varjak
– A madarakat el kell ijeszteni, fiam! – adta ki az instrukciókat nekem apám, miután felszegezett arra a keresztre a sárgálló mező közepén. Körülöttem naptól száraz kukoricalevelek. Recsegésük egy összedőlni készülő viskóé. Valahányszor csak némi szellő támadt, azt képzeltem, a rég halott madárijesztők lelkei fogócskáznak itt a kórók között.
– Hamarosan te is csatlakozol hozzánk, fiú – susogták. Meg kacagtak. Körbe táncoltak, ahogy ott csüngtem azon az átkozott kereszten, a fához szögezve, sebeimből pedig rózsaszirmok hulltak a földre.
– Hamarosan te is csatlakozol hozzánk, fiú – susogták. Meg kacagtak. Körbe táncoltak, ahogy ott csüngtem azon az átkozott kereszten, a fához szögezve, sebeimből pedig rózsaszirmok hulltak a földre.
Komor Zoltán - A próbatétel
Különös karaván botorkál a sivatagban. Elől köntösben férfi lépked, hosszú szakálla leng a forró szélben. Gyeplő a kezében, a végén áldozati bárány kullog, melynek száját bőrszíj szorítja össze. Az állat hátán aprócska fiú ül, a rábízott kés élén meg-megcsillan a sivatagi nap.
Hosszú az út, a próba útja. A fiúnak úgy tűnik, örökkévalóság óta vannak rajta. Szörnyű éhség gyötri. A gyomra megállás nélkül korog, hallja apjának gyomorkorgását is, aki már rég nem törődik ezekkel a böjti kényelmetlenségekkel, gondolataiban most is Istene előtt áldoz.
Szerelem, Te mindenem – versíró pályázat
Az Éden Művészeti Hálózat Szerelem, Te mindenem címmel pályázatot hirdet.
A verspályázatra szerelmes versekkel lehet nevezni, akár több verssel is!
Nevezési díj nincs!!
A versenyre 14 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról.
Kötettel rendelkező alkotók is pályázhatnak!!
A pályázaton a zsűri tagjainak családtagjai valamint az Édentől Északra csoport tagjai nem vehetnek részt!!
Zoltay Lívia - Találkozás Liszttel (bővített változat)
Az Operánál állok, a főbejárat mellett, a szobránál. Próbálok ihletet meríteni. Írnom kellene róla, de egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék Liszt Ferencről, hiszen már mindent megírtak róla. Nem fog ez menni. Mindjárt besötétedik, a fülledt, nyomasztó nyári melegtől pedig amúgy sem tudok gondolkodni. Ma nincs előadás az Operában, és egyre kevesebb ember kószál a környéken. Arrébb megyek egy kicsit, van ott egy pad, leülök, és onnan figyelem a patinás épületet. Mióta is áll már itt? Azt tudom, hogy Liszt még élt, amikor az ünnepélyes megnyitó volt. Vajon milyen lehetett ez a gyönyörű utca azokban az években? Láttam régi fotókat róla, de az közel sem olyan, mintha teljes valójában látnám. Jó lenne visszautazni az időben. Így töprengek magamban, s érzem, ahogy a kellemes, enyhe nyáresti szél simogatja az arcomat, ami elmondhatatlanul jól esik az egész napos kánikula után.
Zoltay Lívia - Mint a borsó, meg a héja
Hornyik Anna versei - Fűvel takartan; Nedves mellére; Szeretnél, szeretnélek; Utolsó vers annak aki elment
Fűvel takartan
Fűvel takartan,
virághantok szelével
fonnálak körül,
föléd hajolnék csendben.
Homlokodból csók ébred.
Nedves mellére...
Nedves mellére
haikukat tördelek,
lehunyja szemét,
versem súgja: szeretlek
visszhangzik könnyed álma.
Szeretnél, szeretnélek
Ne nézz az ágyamba, ne
szagold meg bevetetlen,
kócos párnám. Keserű.
Add hűségednek, mit
nekem adnál! Szeretlek -
testén, szívén keresztül.
Ezernyi éles gyönyörsikoly
aludt el már pokrócom alatt,
s reggelente elhagyott.
Múzsád kacaja botfülemnek,
hajnali őrült magányom
miatt reményt nem suttogott.
Kérlek, maradj meg nekem
álombeli reményként,
megmaradnék neked
ihleted termőföldjeként.
Ha nem és nem: férfivé
válásod része voltam, s
hűséged épp ezért helyetted is
szeretni fog, ám ha nem és
mégis: gyere, nem bánom,
párnámmal együtt álmom
s létem reggel, zokszó
nélkül kimosom.
Ha igen, s ismét igen: leszek
gyermeked, kit asszonyod,
gyötrelmek árán, a
szíve alatt kihordott.
Döntsél, ám jól gondold át,
mit remegve lehel
régen elfeledett ajkam,
melyet csak szóra nyit a vágy.
Gyermekgügyögés hagyja el
torkom s kezem a tollat
egyre csak forgatja, de
nem ismerőse már.
Most nézz az ágyamba, és
szagold meg bevetetlen,
kócos párnám. Balzsamos.
Hűségednek adod, mit
nekem adtál volna. Szerelmünk
barátsággal határos.
Egyetlen édes gyönyörmámor
alszik el már pokrócom alatt,
s reggelente velem marad.
Múzsád kacaja szíventalált,
hajnali ébredésemkor fülemben
cseng meleg szavad.
Utolsó vers annak aki elment
Te voltál a másik réSZem,
féltésem, örökös énem,
kislányos szemérmességem,
égiEs légiességem,
ébredésem, öröméltetésem,
elmémből ébREdő termény,
lélekben virágzó remény,
a fény, mely lágy, sötét, s kemény
fekete életfejlemény,
penészes festményről lógó erény,
a léTTEL versenyző utam,
örömdíjas, nehéz futam,
amit igen és nem tudtam,
akit toltam, s akit húztam,
a kijárat, s fenEKetlen kutam
a forrásom, s folytatásom,
ébredésem, elalvásom,
életcéloM, s kutatásom,
emberségem, s elmúlásom,
a pIllanatom és pillaNTásom,
szeggel kivert vaskoporsóm,
a falra hányt kicsi borsóm,
könnyekkel telt söröskorsóm,
írásomNAk betűorsóm,
kiszáradásomra vizeskorsóm,
aki mellett megmaradtam,
kinek belsőm odaadtam,
nehezék, mely fekszik rajtam,
aki kaPOTt, s kitől kaptam,
ki később elment - én is elhagytam
fűszeres ágyAm melege,
ébredésem rút szégyene,
sajgó múltam ős szelleme,
tovasuhanás fellege,
kínzó pusztítás önös külleme.
Ajtón kattant a rozsdás zár
megtalált a Fényes szempár
te, a részem, távol vagy már,
egy bÖlcs tekintet egyre vár,
így búcsúzom tőLeD: micsoda kár!
Harsányi Mónika - A csalárd (2. rész)
(Mi is történt, odakint amíg mamus belefeledkezve az idő múlásába keresgélte a szemüvegét.)
Kacagtak az elhangzó szösszeneten, amit Annuska kedvéért ismételtek meg. A lány szeme a levélre tévedt majd felpattant, hogy odamenjen az asztal másik végéhez, hogy elvegye. Nagy lendülettel meglökte a széket, amelyen még az imént ült, ami nagy csattanással eldőlt. Ettől ismét kacagásba törtek ki.
Urbán-Szabó Béla - Martfűi levek – Mihez képest?
Kedves Barátom,
Minden valamihez képest jó vagy rossz, vagy egyszerűen csak más. A tavalyi évhez képest mindannyian szeretnénk valami jobbat, szebbet. Így év elején még reménykedünk, bár már látjuk az árnyak vetülését az idei évre.
Jassó Judit versei - origami; van gogh, a kezdet; lámpánál; szembe-nézés
origami
ha itt behajtasz és mondjuk
ott is
felveszem ezt vagy azt
a formát
kicsit kuncogok rajtad
ahogy igyekezel
hogy mit a minta előír
pontosan végezd el
olyan lettem pont
mint a képen
az egyszerű fehér
papírdarab
ha kilóg itt ott
újrakezded
tenyered kemény
mint a vasaló alja
kisimítod
a gyűrődéseket
van gogh, a kezdet
a lét legalsó lépcsőfokára ült
mint a fáradt kisgyermek
és megmakacsolta magát:
„én innen tovább nem megyek”
telesírta sors-korsóit
igyunk belőle áldomást
míg e keserű ízt isszuk
-kántálva káromkodást -
nézzük a vásznakról
vakító látomást:
milyen szép a sárga
de nem olyan mint a nap
nem virít mint a kikerics
ilyet soha nem láthattál
semmilyen neve nincs.
lámpánál
olyan embert szeretnék
magam mellé aki
megáll a pirosnál.
együtt várjuk meg a zöldet
kéz a kézben akkor kelünk át.
csak semmi szabálytalanság
mi ketten egy pár vagyunk
nem fér el senki sem közöttünk
előttünk vagy utánunk menjen át.
olyan embert szeretnék akiben
jól működik a rendszer
megvár míg – piros! - állok átellenben
és felém
ha zöldet kap
csak akkor indul el.
szembe-nézés
Nézni nem szabad, visszanézni
sem rejtsd
el szemeidet
a látás igazi luxus. Különben
miből is lakomázna szívszorító
éhséggel hatodik érzékem
a kételkedés.
Szorongásaim bejelentkezés nélkül
érkeznek, tudatom recepcióján
épphogy megnyomják a csöngőt
majd fölszaladnak egészen a
padlásszobáig, ahol
gondolataim laknak
álmatlan forgolódnak
és felébresztik őket
és kinevetik.
Ezért szeretném látni
legalább az ajkad
amint hangokat formál beszélj
nekem.
A megszólalás csarnokában
soha nem tévedek el
mert amit mondasz tetőt fed fölém -
az egyetlen ezután
létező valóságot.
Meyer József - Netköltők tiszteletére
Poroszkálni egy fenyőerdőben pihentető és hálás időtöltés. A madárcsivitelésen kívül minden olyan békésen csöndes, semmi mozgalmasság. Vagy mégis? Felemelve egy út menti szikladarabot, alatta rovarok sokasága nyüzsög. A hűvös sötétség birodalmában virul és működik egy fantasztikus mikrovilág!
Meyer József - A fekete doboz
– Mr. és Mrs. Hyward, ugyebár… kérem foglaljanak helyet, a professzor úr mindjárt jön. Javaslom, hogy addig tanulmányozzák a klinikánk ismertető anyagait, a kiadványokat nyugodtan elvehetik!
Dr. Thomas Dextonnal, az intézmény igazgatójával már találkoztak, persze Kevin jobban ismeri. Fogadószobáját kényelmes és ízléses bútorokkal rendezték be. A titkárnő közvetlensége is jó benyomást kelt bennük. Jövet a portán és a betegirányító körül elégedetten konstatálták, hogy az itt dolgozók kerülik a fehérköpenyes, „steril” távolságtartást. Meglepődnek, hogy mennyi itt a fiatal, hogy milyen olajozottan működik a fogadásuk, megnyugodnak kissé.
Nyírfalvi Károly - nemecsek szindróma
Messziről kezdem. Azt mondják más hibáján tanul az okos. Akkor én buta voltam. Boldog-boldogtalan pályám elején mindent ki akartam próbálni, s mint jóféle balkezes, és hivatásos különc, mindent fordítva és visszafelé végeztem.
Előbb írtam úgynevezett szabad verseket, s utóbb tanultam meg a kötött formákat, némelyiket elsajátítottam, amelyiket meg nem sikerült, azzal nem próbálkoztam. Úgy gondoltam, így tisztességes. Nem alakítottam a magam nemtudásához, és nem újítottam meg, mert akkor az már nem az lett volna.
Ilyen egyszerű. Ilyen bonyolult.
Viola Szandra versei - Csavargók; Egymásban; Óhaj; Termés
Csavargók
Oly fárasztó ez a magunknak-levés..
Mint nappal is virrasztó
árnyak, a parkban elnyúlunk,
a padon limlom-liliom,
szétterülve virágzik nyomorúságunk.
Szellemjárás suhogó vénáinkban,
halott éneink kóborolnak ereinkben,
s körbe-körbe hajt motolla szívünk.
Kacatokkal tömjük magunkat, míg
fel nem hasadunk,
fólia-bőrünk megfeszül, ránk tapad,
ömlesztett sajt a képzelet, kitölt.
Csak nyámmogunk egy padon,
míg belep az álom
nemespenésze.
Egymásban
Jelek költöznek a szavakba.
Csomókat fésülök hajadba.
Tűkön ülve vár a kikelet.
Fölvesz inged, várom levegyed.
Labirintust szül a születés.
Végtelen sík, zöld e temetés.
Fal szamarat kóró, nem henyél.
Húsodba fúrom: te én legyél!
Óhaj
Hold árama tüzel.
Élőbe forog kő.
Fölül erdő ered.
Alattam folyó nő.
Óriás szikla: magam.
Ember-keménységű?
Mikor kopsz semmivé
s leszel szabad kék űr?
Termés
Gyümölcsérlelő
türelemmel áll a fal.
Nálunk az összes
fal repedezett.
Különben időnk
lassan édessé aszal.
De mi lesz, ha én
csak megkeseredek?
Nyírfalvi Károly - Tizenegy könyv
Azon a nyáron halt meg a nagyapám, Balatonon nyaraltunk, anyám nem győzte mondani, foglalkozzam mással, ne gondoljak rá, sem a mamára, most nem ott vagyunk, és ne unatkozzam, itt volna az ideje, hogy elolvassam végre a kötelező olvasmányt. Így emlékszem. Lehet, hogy nem is kötelező olvasmány, befejezte a harmadik osztályt. Szerettem olvasni, de nyáron, mikor játszhatnék is? Olykor tombol a nyár, máskor zuhog az eső, elnyúlok a nagyágyon és belefogok. Nem túl hosszú olvasmány, itt-ott rajzok díszítik, és három-négy nap múlva meg is vagyok vele. A kisrókát megsiratom a végén, de nem tudom, mit kellene megtanulnom, megismerek néhány hasznos és haszontalan fogalmat, és csak évek múlva döbbenek rá, mennyire utálom a vadászatot, és mennyire nem számít, a róka hasznos, vagy ártalmas, s nem értem, mit kellett volna éreznem, sem akkor, sem most, hogy visszagondolok? De olyan volt, mint az első csók, az első cigaretta, vagy bármi első, ami fontos, ahhoz, hogy elkezdjen és folytasson valamit az ember. S talán szégyen ide, szégyen oda, azóta sem sikerült sokkal több Fekete István regényt elolvasnom.
Faragó Eszter versei - Hamis tavasz; Tavaszi dúdoló; Furcsa éj; Zsarnok szerelem
Hamis
tavasz
Már
hallom a tavasz friss dallamát:
a levegőt
átfonják szelíd illatok,
lám, az
akácfa nyújtózik egy nagyot.
Kikeletre
zendül a világ.
Esőfelhőt
kerget az ifjú szél,
duzzadnak
a vad rügyek, bimbót hajt az ág,
a nap
összegyűjti fáradt sugarát;
nyársat
farag, úgy ring szerteszét.
Olvad
szívemben a hibernált tél,
míg rég
emésztő kínnal életre kel,
s nevet
harsány, vad, önkínzó hévvel,
a parányi
gyilkos sziklevél.
Tavaszi
dúdoló
Zenét
kívántam, nem muzsikát,
hegedűszóhoz
jó cimborát,
teli
pohárral tündöklő bort,
csizmám
sarkára csillogó port.
Táncolni
vágytam, nem temetni,
tündöklő
arccal énekelni,
nem
kértem semmit, csak úgy kaptam,
árvául
végül így maradtam.
Furcsa
éj
Tekintetem
tüzében
nem égsz
el,
nem
perzsel a vágy,
csak képzelem,
hogy
vágysz te is érinteni velem
a múló
időt,
és
hordani mit génjeid adtak:
egy
reményteljes, szebb
új
jövendőt.
A most törvényre emelkedik,
jogarán
csillan a kéj,
s hogy
nem volt hiába életünk,
jelzi egy
furcsa éj.
Sok
nappal volt,
több is,
mint éjszaka,
gáttalan
futott az év,
s mire
megállt, már nem tudtam,
hogy
mihez is kezdhetnék.
Ennyi
volt, révület,
álom,
torz mosoly,
búcsú
nélkül is elég,
s
elhussant derűsen a
pillanat-varázs:
leheletnyi
pici
égre
festett kép.
Zsarnok
szerelem
(só)
Még ne
engedj el!
Szoríts
nagyon.
Hisz üres
nélküled
minden
napom,
mert nem
zeng már többé
nélküled
nyáreste se,
varázsos
hangú éj, s
ma csak
álmodom,
hogy
veled múlik el
minden más-napom,
és tőled
zeng dalt
duruzsló
kályha heve,
hol a
közösen álmodott jövő
feszül
közös keresztre,
szoríts
nagyon,
mert árva
vagyok,
s az
árvák tudod, gonoszok.
Belőled
nyertem
apát,
anyát,
rokonom
lett a nagyvilág,
már
mosolygok,
nézd az
arcomat,
jobban
szoríts,
mert ha
fáj, érzem,
megtörtént
a kegyelem:
enyém
lettél,
itt vagy
velem,
s nem
engedlek
zsákmányom
vagy,
levegőd
én adagolom,
tartson a
lég, amíg
bennem
tart a szerelem,
hisz
tudod, szívem,
irgalmat
nem ismerek:
könyörtelen
szeretlek!
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
