ÚJ TARTALMAK

Harsányi Mónika - A csalárd (1. rész)



Reggel sápadtan világított be a szobába a nap. Az éjszakai vihar elmúlt ugyan, de a felhők még ott tornyosultak az égen. Mariska korán kelt. Egész éjjel nem tudott aludni. Emésztette magát a kint tomboló erők miatt, amely lehet, hogy az egész termést tönkreteszi és ne agy’ Isten még az épületben is kárt tesz. Éjszakai egyszer kinézett, de az esőfüggönytől nem látott semmit az amúgy is holdvilág és csillagok nélküli sötétségben. Behúzta a sötétítőt. A gyertyafényben derengő Mária képhez fordult összekulcsolt kézzel és elmormolt néhány miatyánkot gyors egymásutánban mintha csak egy rózsafüzér lenne. Elfújta a már alig pislákoló gyertyacsonkot és lefeküdt.

    Reggel hamarjában felöltözött, kiment a konyhába és feltette a tűzhelyre a vizet melegedni. Utána kiment a kertbe. Mint mondottam szomorkás reggel volt, és mint ilyen némely ember kedélyállapotára is rátelepszik. Mariska vállán és derekán érezte a reggeli szél hűvösét. Reménykedett, hogy erejével arrébb parancsolja a felhőket, és délre, amikor megérkeznek a gyerekek vendégségbe már napos, kellemes időben fogadhatja őket. Örömmel nyugtázta, hogy pár letört gyümölcságon kívül, melyekről még a gyümölcs is leszedhető nem történt nagyobb kár. Megetette az állatokat, melyeknek riadalma napfelkeltekor megenyhült. Visszament a házba. A víz gőzölögve forrt a tűzhelyen lévő nagy fazékban. Egy részét lavórba öntötte. Kannából hidegvizet töltött hozzá, ezután a lavórt átvitte egy másik helyiségbe és megmosakodott. A kellemes meleg már minden rosszkedvét elmulasztotta és átmelegedett. Amint elkészült kiment a konyhába a maradék melegvízzel teát készített és két szelet vajas kenyér meg egy kisebb szál kolbász kíséretében leült a konyhaasztalhoz, és elköltötte a reggelijét. A reggeli után hálát adott Máriának, hogy megóvta a kertet és az ételt is megköszönte. Kiment összeszedte a tojásokat, szedett krumplit és egyéb zöldséget, amire az ebéd elkészítéséhez szüksége volt. Tyúkot is vágott, had egyenek a gyerekek.
Miközben a tyúkot pucolta a lányaira gondolt. Terka 20 éves Annuska 22. Terka vézna szeplős, barna hajú. Haját mindig fonatba hordja, annyi különbséggel a gyermekkorához képest, hogy már nem fon bele piros szalagot. De még így is benne van a kislánykor minden bája. Igaz a természet nem faragta igazán nőiessé és nem is a szépségéről volt híres a faluban, hanem hatalmas szívéről, amelyben minden esendőnek van helye. Már kislány kora óta sürgött forgott a ház körül. Elvégezte a feladatokat, amit rábíztak, és ahelyett, hogy játékba kezdett volna mindig azt leste hol tud segíteni. A falubélieknek is szívesen segített. Az iskolában megosztotta a szegényebbekkel az anyja által csomagolt elemózsiát. Bár akkoriban még ők sem voltak tehetősek. Minden vagyonuk egy kis ház egy kis föld és néhány háztáji állat volt. Meg a nagy szerelem. Mariska még tizennyolc sem volt amikor egymásba szerelmesedtek a cipész fiával és hamar egybe is keltek. Szerény lakodalomra számítottak, de a falu népe, amely abban az ínséges időben áldásnak tartotta, ha két szerelmes egy párrá válik Isten színe előtt, már kora reggel elkezdte vinni a házhoz az ételt és italt, ki mit tudott. Délre mire a násznép hazaért a templomból, roskadozott az asztal a sok finomság alatt. Még a katonazenekar megmaradt tagjai is összeálltak, hogy így köszöntsék az ifjú párt.  Kedves emlékké vált a szegény-gazdag esküvő napja.
Szerencséjük akkor fordult, amikor egy kifizetetlen munkáért a férje egy rozoga szekeret és egy lovat kapott fizetségül. Az ember eleinte dühöngött, hogy mennyire kibabráltak vele az asszony meg zsörtölődött, hogy ez a göthös ló semmire sem lesz jó a szekér meg csak tűzifának. De amin az egyik nap még keseregtek az hozott számukra szerencsét. Mariska a piacra vitt tejet, amikor a kofáktól hallotta, hogy a szomszéd faluba szállítóra van szükség. Hazament elmondta az urának. A vacsora alatt átbeszélték, majd úgy döntöttek, hogy reggel az ember átmegy a faluba és megérdeklődi mi is lenne pontosan az a munka. Reggel elindult és még aznap munkába is állt. A gyerekek ekkor már 2 és 4 évesek voltak lehetett őket a mezőre is vinni. Mariska apja és apósa is besegített a földmunkába. Anyja pedig vele együtt a házkörüli teendőket látta el. Az összetartásnak és a szorgalmas munkának köszönhetően szépen gyarapodott a család vagyona. Vettek még egy pár szekeret és lovat, hogy több fuvarosuk legyen. Építettek egy kúriát, megvették a két szomszédos telket, amin falubelieket tudtak dolgoztatni. Mire a gyerekek felcseperedtek a családnak már tekintélyes vagyonuk lett. Férje, amíg el nem vitték katonaszolgálatra a falu férfijaival együtt, addig polgármester is volt.
A nagyobbik lány Annuska teljes ellentéte a húgának. Mintha amivel Isten megajándékozta Annát azzal Terkát nem, és fordítva. Csodaszép kislány volt. Aranyló hosszú dús hajjal és hatalmas búzakék szemekkel, amelyet hosszú szempillák kereteztek Mikor felcseperedett, nem győzték elhessegetni a kérőket, akik még a szomszédos falvakból is eljöttek. Természete viszont teljes ellentéte a húgáénak. Mindig irigy volt még a testvérével szemben is, hogy ne szépítsem vele szemben a leginkább. A kinézete miatt is sokat gúnyolta, amivel elérte, hogy húga lassan visszahúzódóvá vált. Mindezt úgy követte el testvére ellen, hogy a szülei ne lássák. Mivel nem voltak tanúi, hogy nagyobb lányuk miként bánik Terkával hozzájuk, sem fordulhatott segítségért. Mert ilyenkor Annuska angyali ábrázatával elhitette velük, hogy Terka nem mond igazat és nem is úgy történt az eset, ahogy azt ő állítja. A házkörüli teendőkből sem vettek ki teljesen a részét. Ahogy csak lehetett kihúzta magát a munkavégzés alól így nagyrészt azt is Terka végezte el helyette. A két lány szinte egyszerre ment férjhez, ami meglepő, hiszen Terkához nem járt udvarló. Volt, ami ennél is jobban meglepte a családot, mégpedig az, hogy Anna aki mint tudjuk már jómódú családban élt, és  külleme miatt is, jómódú és tanult férjet képzeltek el számára, végül a falu molnárjának fiához ment feleségül. A fiú családja jó hírű és szorgalmas volt ugyan, de többfelé tartoztak. A fiú amellett, hogy kerülte a munkát még a kinézete sem volt éppen huszáros. Olyan hirtelen nőtt forma volt, aki egy nyár alatt nyúlt meg, és mint aki megijedt, hogy esetleg lefejeli a Napot, meggörnyedt vállal és lehajtott fejjel járt. Alkatát tetézte korán kopaszodó feje, szeplős arca, elálló fülei és kajla vigyora. Szóval sem szorgalmával sem szépségével nem tűnhetett ki a többi kérőtől. Mégis csak őt választotta, s ez ellen nem volt apelláta. A két apa régi cimborák voltak, még a fronton mély barátság szövődött közöttük. Ezért Mariskáék nem álltak a fiatal pár útjába, amikor a fiú megkérte az apjától a lánya kezét. Ezután egy héttel jött Terka kérője is. A fiú jóvágású, és tanult ember, akinek a családja is köztiszteletben állt az egész megyében. A vőlegény ügyvéd volt, egy éve tért haza a városból ahol tanult és az esküvő után nem sokkal, arájával vissza is tértek oda. Egy hónap különbséggel tartották meg a két esküvőt. A szomszéd faluból is jöttek a vendégek. Hiszen a család ekkor már megtehette, hogy nagy és emlékezetes esküvőt rendezzen lányainak, minden földi jóval és cigánymuzsikusokkal. Még évek múltán is, ha esküvő volt a faluban vagy környékén az ő esküvőjüket emlegették.
– Ez az esküvő is szép volt, na de a Hornyákéké?
Befejezte a csirkepucolást majd lassan kész lett az ebéd is. Mikor mindennel elkészült arra gondolt, hogy a szolgálóval, mennyivel könnyebb lett volna, de szegénynek betegeskedik az anyja ezért haza kellett utaznia.
Dél körül megérkeztek a gyerekek. Előbb Terka a férjével majd Annuska egyedül, mivel az ő férjét is elvitték a frontra. Unoka még egyik lánytól sem volt, ami miatt már kezdtek csipkelődni a szülők, de még nem volt késő. Vidám tavaszias idő lett, így a kertben költötték el az ebédet. Mariska boldog volt, amikor mindenki jóízűen evett és megdicsérték a főztjét. Ebéd után kivitte az illatos és még langyos süteményeket, friss bort és hűs teát kínált hozzá. Mariska mindig örült, ha a család ilyen szépen összejött, de most beárnyékolta örömét férje és veje hiánya. Anna észrevette anyja szomorúságát és, hogy felvidítsa régi családi anekdotákat kezdett mesélni. A régi humoros történetek, és a kellemes társaság jó hangulattal árasztotta el a birtokot.
– Emlékszel, amikor leültünk karácsonykor vacsorázni és te sírva álltál fel az asztaltól, mert azt találtam mondani, hogy a pulykahús, amit eszünk döglött pulykából van? Apa alig tudott visszatessékelni az asztalhoz, hogy végre befejezd a vacsorát. Még kellett utána is egy kis idő mire megértetted.
A történetek repkedtek, sokat kacagtak rajta. Az ilyen gurgulázó nevetésnek az a tulajdonsága, hogy lerázza a gondok terhét az ember válláról, amelyek ha kis időre is, de messze gurulnak, és az ember megkönnyebbül.
– Adjon Isten! – kurjantott egy fiúcska a kapu előtt. Mivel az önfeledt vidámságban észre sem vették, hogy egy szekér állt meg a kerítés előtt.
– Levelet hoztam! Ha lenne olyan szíves valaki átvenni, mert nagyon sietek. Már mennék is tovább, mert nagy késésben vagyok. Új vagyok, és még nem szoktam meg a címeket. De egy hét és már csukott szemmel is odatalálok, ahova kell.
Ezt szinte egy szuszra mondta el, amíg leugrott a kocsiról és odaért a bejárati kapuhoz. Annuska szaladt hozzá.
– Köszönöm kispajtás. Itt egy kis pénzmag, aztán jóra költsd! – incselkedett vele a lány.
– Ó asszonyság hát mi rosszra költhetné egy magam korabeli fiú! – mondta pajkosan a gyerek és mellé kacsintott is egyet. Anna visszakacsintott. Erre aztán mindketten felkacagtak. A fiú felmászott a szekérre és rögtön indulásra buzdította a lovát.
– Gyí, te göthös még van nyolc cím, addig nem kapsz abrakot se vizet, amíg nem végeztünk, úgyhogy iparkodj.  A ló mintha értette volna máris nekiiramodott. Anna vidáman szökdécselve ment vissza a többiekhez. Akik egy újabb történet miatt újabb hahotázásba kezdtek. Kívülről úgy tűnhetett, mintha ez a vidám társaság a világ minden fájdalmát és búját akarná elkergetni a hangos nevetésével. Könnybe lábadt szemmel, a hasukat fogva, önfeledten. Annuska már a kapuból lelkesen újságolta a jó hírt.
– Az őrezredtől érkezett levél, biztosan a papus írt!
Mariskának nagyot dobbant a szíve, hiszen már elég régóta nem tud semmit az uráról. Jól megy-e sora? Mikor jön haza? Minden este arra kérte a Mindenhatót, legyen már vége a háborúnak, hogy férje és veje mielőbb épségben hazajöhessen. Lánya átadta a levelet, mosolya a szívére telepedett. Ebben a nyugalomban, de mégis izgatottan nyitotta fel a borítékot. Elmosolyodott, amikor látta a girbegurba betűket. Elképzelte a papust amint ül a tábori ágyon kezében egy könyvvel, rajta a levélpapíros és rájuk gondolva ír.
– Ó milyen csacsi vagyok, mindig elfelejtem, hogy már nem jó a látásom. Ezekből, a betűkből is csak a görbéket látom. De már nem tudom kivenni, hogy mi van idefirkantva.
Ezzel letette a levelet az asztalra.
– No de kifogok én rajtuk, hozom az okulárémat és akkor megfejtem én a jelentésüket! Lelkesen felugrott és már sietett is a konyhába.
– Min nevettetek olyan jót? – kérdezte Annuska. Terka nyihogva a visszafojtott nevetéstől elmesélte. Amitől ismét hangos nevetésbe törtek ki. Ebben a vidámságot hagyta ott a társaságot Mariska a szemüvegének keresésére indulva. Bement a házba. Úgy emlékezett a konyhaasztalon hagyta a szemüveget, amikor cérnát húzott a tűbe, hogy megvarrhassa a kiszakadt kötényét. Ami akkor szakadt el, amikor kiment megetetni a csirkéket és kerítésből kiálló szegbe akadt. Az emlékek újra mosolyt csaltak az arcára. Eszébe jutott, hogy amikor kezdett jól menni a soruk mennyi új ruhát vett magának és a gyerekeknek. Amikor valamelyik ruha elszakadt újat vett a régit pedig elvitte a templomba. De valahogy az évek múlásával már nem volt fontos számára, az hogy újat vegyen, inkább varrt, horgolt, kötögetett.
– Ejnye, no itt nincs – mondta álbosszúsan.
– Lehet, hogy a hálóban van.
Már indult is be. Tegnap ott olvasta a szentírást. Befelé menet még hallotta a kintről beszűrődő hangos kacarászást. Majd egy csattanást valami cserép csörömpölését és ismét hangos nevetést. Valamit mondtak is a gyerekek egymásnak, de azt nem értette, hogy mit. Majd csend lett.
– Nono biztosan összetörtek valamit, és most lapítanak – tréfálkozott magában. Akkor lapítottak így a lányok, amikor Annuska, talán életében először és utoljára tehenet fejt. Miután elkészült, a tehén felrúgta a teli csajkát. Akkor volt nagy csend. Még a tehén sem bőgött, mintha sejtette volna, hogy rosszat tett. Amikor a lányok még a vacsorára sem mentek be, a keresésükre indult. Látta az istállóba, hogy mi történt a tejjel. Kérdezte is a riskától:
– No hol vannak a lányok? De a riska csak hallgatott és mintha némi cinkosság is kivillant volna a nagy barna szemeiből. Jól van, ha nem beszélsz, akkor megkeresem őket – szólongatta a lányokat. Mondta, hogy tudja mi történt megesik az ilyesmi, ezért még nem kell világgá menni. Viszont ha nem jönnek be azonnal, akkor kihűl a vacsora. Erre az unszolásra, amit csupa kedvességgel és incselkedőn mondott már előjöttek a gyerekek. Majd, mint a tyúkanyóhoz a kiscsirkék úgy szaladtak hozzá és két oldalról átölelték. Ez a képsor gyorsan cikázott át a gondolataiban és megmelengették a szívét. Még egy két apró könnyet is elmorzsolt, ami előgördült szemeiből. Közben kereste kutatta a szemüveget, de csak nem találta.
– Ejnye no, ha megleszel, elolvasom a levelet, azután kihajítalak.
Ismét kiment a konyhába, ahol megpillantotta a kredencen a konyharuha alatt megbúvó szemüveg kikandikáló szárát.
– No csak meglettél rozzant okuláré. Ilyen ósdi vagy és még el is tűnsz – incselkedett a szemüveggel. Majd felkapta és elindult kifelé. Kifelé menet eszébe jutott, hogy ki kéne vinni egy kis gyümölcsöt is. Jól fog esni a lakoma után. Letette a konyhaasztalra a szemüveget és elővett a szekrényből egy tálat, amibe almát és cseresznyét tett. Kifelé menet megtorpant.
– Ó milyen szórakozott vagyok, pont azt felejtem el, amiért bejöttem.
Visszafordult, felvette az asztalon hagyott szemüveget. Most már türelmetlenül várta, hogy végre elolvashassa a levelet. Kilépett az ajtón. Kint, a tavaszi langy meleget adó Napot a keletről tornyosuló felhők ismét eltakarták. A derű elmúlt.

folyt.köv.

Harsányi Mónika




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes