Negyedik alkalommal jelentkezünk új rovatunkkal, mely nagyobb bepillantást enged a tanítványi láncolat irodalmi klub műhelymunkájába. Miről is van szó? Azt a munkát, és annak gyümölcsét igyekszünk demonstrálni, ami szerző, olvasó és kritikus között zajlik, ahogy egymás véleményeinek tükrében változik, fejlődik egy vers, jó esetben egészen addig a pontig, amikor mindenki elégedett az eredménnyel. Hiszen bármennyire is magányos műfaj a költészet, itt is lehet szerző, olvasó, vagy szerző-tanácsadó között megszívlelendően jó munkakapcsolat, s talán még többen bátorkodnak kritikát, útmutatást kérni, ennek nyomán pedig újabb és újabb, jobb és jobb versek, költemények születnek. Az összeállításban – tiszteletben tartva a hozzászólok anonimitását –, csak a szerző és a kritikus esetében tüntettünk fel teljes neveket. Terjedelmi okok miatt az összeállításban csak az elemzés szempontjából lényeges hozzászólások szerepelnek.
Ez alkalommal Szőllősi Irma Ősz című versére esett:
Fájdalmasan szép az ősz,
ahogy fáradtan
leveti ruháját,
s levelén ott van még
a sárga napsugár.
A bokrok alján
harmatcsepp meséli,
hogy ismét
elmúlott a nyár.
A madarak tollukat cserélik,
tudván, hogy szárnyuk
hosszú útra vár.
Nézem, csak nézem
az őszi felhőt,
mely nem lesz ugyanaz
soha többé már,
s ha a sugarakat eltakarja,
lelkem vele együtt fáj.
Gyönyörű, szomorú levéltakaró
reád nemsoká
kicsiny hópihe száll,
s mire eljön az alkony,
az alvó természet
hideg kalitkába zár.
De az utolsó sugarak
ha megcsillannak,
ott ahol a fenyőfa áll,
újra elhiszem majd,
hogy lesz még tavasz,
és lesz még újra nyár.
F. E.
Betakarítják a termést, lehullanak a falevelek, elmennek a vándormadarak, lehull a dér, meghal a természet... És ezt így megénekeljük. Szerencsétlen ősz!
Szőllősi Irma
Igazad van, Erzsébet...lehullanak a csodálatos levelek, de a természet NEM hal meg...!!!...ezért majd a „Virágszirom” című verssel fogok válaszolni hozzászólásodhoz – arról, hogy én mit gondolok...................
...hogy ez ilyen szomorúra sikerült ??? – hát Istenem, mással is előfordult már, hogy az ősz elszomorítja...
...főleg, ha ősszel halt meg az édesapja...téged soha nem ért még bánat ...?...igaz, aki nem tudja, hogy a fénnyel mindig együtt jár az árnyék, az sosem lehet boldog...
...főleg, ha ősszel halt meg az édesapja...téged soha nem ért még bánat ...?...igaz, aki nem tudja, hogy a fénnyel mindig együtt jár az árnyék, az sosem lehet boldog...
Nyírfalvi Károly
Kedves Irma!
Kicsit mintha rutinból oldotta volna meg, aztán ezzel a középre zárással csavart rajta egyet, de higgye meg, nem használt neki. Nem annyira rosszak azok a rímek, hogy el kellene rejteni őket, ráadásul így oly távolra kerülnek egymástól, hogy csak olvasva hallani őket. Nem is indokolja semmi a középre zárást, vagy akart egy vizuális réteget is a versnek? Ez a forma egy csonkolt tetejű fára emlékeztet. De nincs erre szükség. Legyen ez csak hagyományos, hogy látszanak nyelvi díszei, közben, hogy a ritmus se döccenjen, és a rímképlet is mesteri legyen, gyomlálja ki a felesleget, az elhagyható felesleget, és a közhelyeket, például az első sort. Mert az ilyen sorok elviszik giccses az egészet. Tehát: balra zárás, cizellálás, rímelés, és egy kompromisszum, ha már ragaszkodik ehhez a formához, a rímelő sorokat emelje ki valami módon. Dőlt betű, félkövér betűk, más betűtípus, sok lehetőséget kínál a számítógép. Egyébként nekem ez nem az őszről szól, hanem a fáról és köntösváltásairól, de tévedhetek is.
Üdvözlettel: Károly
Üdvözlettel: Károly
F. E.
Kedves Irma!
Ne azt nézd először, hogy mit írnak, hanem, hogy kik, s azután olvasd el a megfelelő személy kritikáját. Mert van, aki épít (pl. Károly, meg FJammes), és van, aki rombol, ehhez még ősznek sem kell lennie.
Szeretettel biztatlak a folytatásra, Károly meglátásai szerint!
E.
Szőllösi Irma
Kedves E. !
Köszönöm kedves válaszodat. :)...ami a verset illeti , el kell ( ene ) olvasni a végét, hogy alaki lássa, megérezze : ez a vers nem pesszimista , a végén az örökzöld fenyő is az életet sugározza, nem pedig a természet halálát... és hát „elhiszem majd, hogy lesz még tavasz, és lesz még újra nyár...”...miért ne írhatnánk erről verset ? ki-ki a maga nyelvén... – de hát ezt neked nem kell magyaráznom.!..:) mindez nem jelenti azt, hogy nem fogom feltenni a javított változatot... A másik verset meg tényleg felteszem, Virágszirom címmel, abból majd látjátok, hogy én hogyan gondolkodom a természetről...de semmi baj, senki sem szegte kedvemet a folytatáshoz !!!....és ez a lényeg ...!!!
Kérlek, válaszolj, ha elolvastad... szeretettel Irma
F. E.
Mindig van mit javítani egy versen – ez csak a szerző halálával van befejezve... Várom a javított változatot.
Szeretettel, E.
T. G.
Irma, úgy érzem, kissé borongós hangulatban írtad e versedet, de azt is gondolom, hogy van benned annyi derű, hogy a kritikusi instrukciók alapján igazítsd, fényesítsd, egyénibb hangúvá tegyed...Mindig (de legalábbis legtöbbször) megéri az ilyen fáradozás...
Szőllősi Irma
FJammes, köszönöm, hogy itt jártál...van derűsebb is, de ennek is készül az új változata, még a héten. :) Irma
Szőllősi Irma
Kedves Károly!
Mindjárt az elején írom, hogy ezzel a középre zárással én is gondban voltam. – hát el kéne tudni dönteni, mikor érdemes, és mikor nem...de hát ezért ( is ) kérek kritikát...gondolkodom, lehet, hogy hosszabb sorokra kellene tördelni az egészet ? Szóval a középre zárással nem volt semmi szándékom, nem ragaszkodom hozzá. Nekem, – és gondolom, nagyon sokunknak – a mindenem az évszakok, és ezzel együtt a természet változása, újjászületése. Talán tudat alatt itt a fenyőfa örökzöldje, ami még számít. Nem furcsa, hogy örökzöld, miközben minden körülötte színről színre, évszakról évszakra változik ? Van viszont egy érdekesség, mert amikor ezt a verset írtam, kettő, teljesen más hangulatú vers született. Ha megengedi, akkor ezt a másodikat feltenném összehasonlításként, addig pedig javítgatom az elsőt...és utána újra felteszem. Köszönettel Irma
Nyírfalvi Károly
Szeretettel várom a másikat, és csak nyugodtan javítgasson, nem kell görcsölni, nem kell, hogy fájdalmasan szép legyen, elég, ha érzékletesen szép.
Köszönettel: Károly
Majd megérkezett a javított változat:
Nézem, ahogy fáradtan leveti ruháját,
de levelén ott még a sárga napsugár.
A bokrok alján harmatcsepp meséli,
hogy már ismét elmúlott a nyár.
A madarak új tollukat cserélik,
hisz szárnyuk még hosszú útra vár.
Csak gomolyog a szürke felhő,
de nem lesz ugyanaz soha többé már.
Gyönyörű, szomorú levéltakaró
rád nemsoká kicsiny hópihe száll,
s mire eljön majd az alkony,
az természet hideg kalitkába zár.
S ha megcsillannak az utolsó sugarak,
ott, ahol a magas fenyőfa áll,
Elhiszem majd, hogy lesz még tavasz,
és lesz még virágillatú nyár.
Szőllősi Irma
FJammes, köszönöm...hát nem ez a legjobb versem, de ezt meghagytam ilyen szomorúnak...kár, hogy nem tudom, a Virágszirom c. versemet ki fogja kritikusként olvasni, mert én pont arra lettem volna kíváncsi, hogy nálad átjön-e, amit a természetről ebben kifejezni akartam... (már fenn van az oldalon...annak azért örülök, hogy legalább az őszi fényeket sikerült elolvasnod, megfogadtam a javaslataidat, kihagytam az ismétléseket , stb, változtattam, sok jó, ösztönző javaslatod volt, szóval az szerintem ennél sokkal jobb lett. ..ma fel fogom tenni...hát roppant humorosan fogalmazol, szóval nem fejezem be véglegesen...:) egyébként tényleg van olyan versen, amit évtizedek múlva újraolvasva javítottam, és jobb lett, szóval mindig van remény... :)...A Balázs választására vonatkozóan, nekem mindenki kritikája jó, de örülnék, ha te is köztük lennél...:) :) Irma
Irma!
Engem a szomorúság nem zavar, de a sok felesleges szó, a töltelék szó igen. Még mindig lehetne húzni belőle, hogy ne kedélyeskedő legyen, hanem szikárságában szomorú, és képzelőerőnknek nyitott. Nem kell mindent leírni, holnap küldök egy kritikusi változatot, az talán egyértelművé teszi, hogy mire gondolok.
Engem a szomorúság nem zavar, de a sok felesleges szó, a töltelék szó igen. Még mindig lehetne húzni belőle, hogy ne kedélyeskedő legyen, hanem szikárságában szomorú, és képzelőerőnknek nyitott. Nem kell mindent leírni, holnap küldök egy kritikusi változatot, az talán egyértelművé teszi, hogy mire gondolok.
Üdvözlettel: Károly
Ígértem, egy kritikusi vázlatot, hát, nosza idemásolom. Nem kell elfogadni, csak arra kérem, gondolja végig, vajon miért húztam ki belőle egy csomó rövid, és egyre inkább úgy gondolom, ritmust segítő szót. Mert vannak fogalmak, melyek adott helyzetben, magukban rejtik az őket még jobban értelmező szavakat, járulékos kifejezéseket. Sok gyakorlással, erre magától is rájön a szerző.
A javaslat:
Ősz
Fáradtan leveti ruháját,
Fáradtan leveti ruháját,
levelén még sárga a napsugár.
Bokrok alján harmatcsepp mesél:
ismét elszaladt a nyár.
A madarak tollat váltanak,
szárnyuk hosszú útra vár.
Gomolyog a szürke felhő,
nem ugyanaz többé már.
Szomorú levéltakaró, rád
kicsiny hópihe száll,
s mire eljön az alkony,
a természet kalitkába zár.
Hol a magas fenyőfa áll,
megcsillan az utolsó sugár,
elhiszem, hogy lesz még tavasz,
és lesz még virágillatú nyár.
Üdvözlettel: Károly
Szőllősi Irma
Károly, köszönöm, hogy ismét időt szánt rám...megérte...tényleg tetszik, és érzem ( értem ) is a változást, de hát nehéz egyből megváltozni...– igyekszem –...én egyetlen s betűt az utolsó előtti sor elejére téve , ezt egy az egyben elfogadnám... köszönettel: Irma
Nyírfalvi Károly
Tegyen Irma, elvileg kell is, csak ha nem hangsúlyozza eléggé, „selhiszem” lesz belőle, írás közben vagy utána jó figyelni a beszédtechnikai részletekre, higgye el az Ön stílusa mondva jobban él, mint írásban. De ez még belefér.
Ami meg a változást illeti, nem egyből ír úgy az ember, hogy fejben sűrít, összevon, stb. Írja le, ahogy jön, és amikor a papíron van, akkor gondolja végig alaposan, kell oda az a kötőszó, vagy nem, s ha igen, miért, s ha igen, miért nem. A gyakorlás segít ebben.
Köszönettel: Károly
Összeállította: Nyírfalvi Károly
Megjegyzés küldése