Néhány alapvető kérdésre keresem a válaszokat. Aztán vagy megtalálom őket vagy sem, mindenesetre próbálkozom.
A későbbi dramaturgiák az antikvitásban lefektetett alapelveket igyekszenek több-kevesebb sikerrel követni. Ezt a kánont a szerzők vagy szó szerint veszik vagy átértelmezik. Jelen írásomban Shakespeare-t, Katona Józsefet és Madách Imrét próbálom a legismertebb műveik alapján elemezni.
Shakespeare: Romeo és JúliaMíg a francia klasszicizmus betű szerint értelmezi az antik dramaturgiát, addig Shakespeare csak szelleme szerint. Shakespeare nem kórusról, hanem karról beszél. A kórus minden görög darabban szerepel, s nem csupán kommentál, azaz nem csak a rezonőr szerepét veszi át, hanem kizökkent, megpihentet, más szóval kontrapontoz is. Olyan etapokat hoz létre, melyek ereje a közönséggel együtt összeadódik.
Shakespeare az ősi, népi elbeszélés akadálytechnikájához fordul vissza, azaz a cselekmény fűzésében időről időre beépíti a váratlan, a véletlen és a félreértés szerepét. Nézzük a véletleneket! Romeo és Mercutio bálba mennek, ahol Rómeo megpillantja Júliát, miközben eddig arról sem volt tudomása, hogy a Capulet családnak van egy ilyen nevű és korú lánya, s ugyanez igaz fordítva is. Maszkját sem szándékosan veszi le. Az is ugyanilyen paradoxon, hogy Júlia hal meg előbb, s ismét véletlenül odakóborol Páris, s innentől kezdve a vég megállíthatatlan. Maga a cselekmény egyszerre aszimmetrikus és szimmetrikus: a tizennégy soros Előhang mindent előre elmesél. A teljes cselekmény aszimmetrikus vonulatában a szereplők és a cselekmény viszonyrendszere ellenben szimmetrikus. Romeo, Montague fia tizenhat éves, s egy szépasszony, Róza után megy a Capulet házba. Saját jogon bizalmasa Lőric barát, aki férfi. Ennek jentősége van, s nem azért írom le, mert iskolás ízű, szájba rágós dolgozatot kívánok kezemből kiadni! Júlia tizennégy esztendős, s Párissal, az ifjú nemesúrfival, a herceg atyjafiával akarják szülei összeházasítani. Bizalmasa a dajkája, tehát nő. Íme az ellenpontok. Ők átsegítenek egymásnak, de félelemből teszik ezt. Pl. a nászéjszakán. Rómeo fiatal bizalmasa Mercutio, a herceg rokona, míg Júliáé Tybalt. Férfiak és mindketten meghalnak. Az életben maradók lelki változásai nagyon fontosak, mert ameddig lehet, kitartanak a fiatalok mellett, de ettől kezdve saját bőrüket mentik. Lőrinc barát már bigámiában működne közre a Párissal létrehozandó esküvőn, hiszen ő adta össze a szerelmeseket; a dajka el kezdi rábeszélni Júliát Párisra, hiszen az ő státusza is tovább megy ebben az esetben. Haláluk után Montague Júliának, Capulet Romeonak állít aranyszobrot, hogy Júlia a jobbján pihenjen. Van egy szereplő. Aki sehova sem, illetve mindkét oldalhoz egyszerre tartozik. Ő Escalus, Verona hercege. A darabban háromszor jelenik meg, s mindegyik estben valami után. Először az un. pizsamás jelenetben a szolgák veszekedése közben
(„Ti békebontó, zendülő cselédek,
Szomszédi vértől mocskosult vasakkal:
Nem hallotok? Mit! emberek, ti barmok!
Hát lángotok az eretekbe zajgó
Bíborpatakkal oltanátok el?
Halálfia, ki vérszínű kezéből
Le nem veti ádázkodó vasát
És most se hallgat feldühödt urára.” – Kosztolányi Dezső fordítása),
másodszor Mercutio és Tybalt halála után
(„Patvarkodó viszálytok én is érzem,
Vérem csöpög, a csúnya harcba vérzem.
De oly nagy sarcot mérek én ki rátok,
Hogy majd titeket is lesujt ez átok.
Süket leszek a vádra és panaszra,
Nem lesz imának, könnynek semmi haszna,
Ne szóljatok: Romeo fusson el,
Halálfia, ha bárki rája lel.”),
míg harmadszor a két főszereplő halála után vonja le a végkövetkeztetést:
(„Hol vagytok, ellenségek? – Capulet –
Montague – lám gyűlölségtek mily átok:
Szerelemmel gyilkolta meg az Ég
Örömetek, s én, mert tűrtem viszálytok,
Két atyafit vesztek: – így bűnhődünk mind.”).
Ebben az időben Verona mindössze pár ezer fős városállam volt, ahol az arisztokrácián belül mindenki rokonságban állt egymással. A Herceg ezért ítélt az elvárhatónál gyengébben. Ha az előadásra rítusként tekintünk, akkor megállapíthatjuk, hogy a darabnak a járószinthez képest három szintje van:
A veronai házak, a raktárak a földszintet, az utca szintjét, ahol az emberek hétköznapi életüket élik, testesíti meg (Itt történik pl. a Tybalt jelenet is, mint köztes momentum), az emelet a bál, az ismerkedés, a nászéjszaka szintje, míg a járószint alatt a halál rejtőzik.
***
Shakespeare: Hamlet, dán királyfi
Az Arany János által fordított művet vettem alapul. Főként azért, mert az első felvonás zárómonológjának következő sorainál a költő két teljes hétig megállt:
„Kizökkent az idő; – ó, kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.”
Arany a londoni bakterekre gondolva, kik éjfélkor helyretolták az összes órát, gondolva örökítette így meg ezeket a sorokat, melyek első három szava aztán Popper Péternél csodaszép könyvcímben köszönnek vissza.
Alaphelyzet: Meghal az idős Hamlet, míg az ifjabb a reneszánszhoz illően Wittenbegben tanul, s midőn hazamegy, Claudius a senioratusra hivatkozva már átvette a trónt. Hamlet nem tud mit kezdeni ezzel a barbár, primitív helyzettel. A mű kulcskérdése a szellemjárás. Vajon, kollektív halucináció-e vagy valóban lehetséges ez a túlvilági jelenség?! Horatio szerint Hamlet képzelődik, míg Marcellus csak az államgépezet rohadását okolja:
(„Egymás utáni két
Éjjel, hogy őrsön álltak ez urak,
Marcellus és Bernard, mélységes éjfél
Halotti csendjén, ez történt velök.
Tetőtül talpig ércbe öltözött
Alak, hasonló idvezült atyádhoz,
Termett eléjök, s méltóságosan,
Lassan tovább ment; háromszor haladt el
Ijedve káprázó szemeik előtt,
Csak mint pálcája hossza; míg ezek,
Kocsonyává fagyva szinte félsz miatt,
Némán álltak, nem merve szólni hozzá.
Rémes titokban ezt közlik velem,
Én harmad éjjel őrt állok velök;
S ahogy leírták, pontban, az időt,
A tárgy alakját: minden szó igaz lesz,
A tűnemény jő. Ismerém atyádat:
A két kezem nem egyformább.”)
Így a tiltott gyümölcs szindróma alakul ki. Barátait maga Hamlet kéri erre:
(„Ha hős atyám alakját vészi föl,
Megszólitom, ha mindjárt a pokol
Tátong reám s parancsol hallgatást.
Kérlek, ha eddig e látvány titok,
Tartsátok azt tovább is rejtve még;
S akármi olyas történjék ez éjjel,
Vegyétek észre bár, de nyelvre ne.
Jóságtok díja meglesz. Járjatok
Békével.”)
Sőt a későbbiekben háromszor kell erre Hamlet kardjára megesküdniük. Ez pedig nem mást, mint a keresztre való esküvést jelenti, hiszen Hamlet úgy fogja a kardot is, hogy a kereszt képe kirajzolódjon barátai előtt. Ez nagyon fontos, ugyanis ha valaki a szentségre esküszik, meg is tartja majd a titkát. A harmadik eskünél maga a szellem is megjelenik, de lesz negyedik és ötödik eskü is. A mű dramaturgiai vezérmotívuma az ötös, hiszen az öt meghatározó férfialak is nagyjából egyidős: Hamlet, Laertes, Horatio, Fortinbras, az erős férfi és Rosencrantz. Ellenben, ha másképpen szemléljük az ötösünket, akkor a következő személyek alkotják azt: Hamlet, Laertes, Fortinbras és Pyrrhus valamint Brutus. Ők azok az édesapjukat veszített ifjak, akiknek apjukat meggyilkolták. Maga Hamlet az egérfogó jelenet előtt a komédia színészkirálya, míg a sírásó jelenet már a tragédiát készíti elő. Ugyancsak ellenpontok találhatóak a katolicizmus (a Szellem azt mondja magáról, hogy a Purgatóriumban van, s arról is beszél, hogy az utolsó kenet feladása előtt távozott az élők sorából…, valamint Ophelia temetése is a katolikus liturgia szerint történik) és a protestantizmus ( Hamlet és barátai Wittenbergben tanultak) között is. Nem volt célom a drámák elemzése, csupán dramaturgiai megközelítésük. Annyit mindenképpen hozzátennék még az elmondottakhoz, hogy Arany János árnyékából Nádasdy Ádám tudott elsőként kilépni, s napjainkban ez a szöveg a színházi előadások alapja.
folyt. köv.
M. Fehérvári Judit
Megjegyzés küldése