A Carfax kastélytól nem messze állt az elmegyógyintézet, nyugodt helyen. Egy reggel, szép napos reggel kinyílt az egyik gumival bélelt szoba. Dr. Stella, akire mind az ápoló személyzet, mind a betegek felfigyelnek, az ételt hozza be az egyik betegnek. A beteg nyugodt szemmel néz fel a világra, nem pislog, mozdulatlanul fekszik, nyitott szeme az ajtót fürkészi. Dr. Stella leteszi az ételt, majd mormog pár bíztató szót a betegnek, aztán kimegy. Dr. Stella, bár nem ez az eredeti foglalkozása, mégis nagyon szeret itt lenni. Kopogtat az ajtón, és bemegy Dr. Veidt szobájába. A doktor az egyik heverőn ül, mellette az egyik betege meztelen testtel bámul a semmibe, miközben Dr. Veidt gyönyörködik benne. Mikor meglátja Dr. Stella-t, felöltözteti a beteg nőt és utasítja, hogy visszaviheti a beteget a szobájába. A nő pont azt az emeletet kapta, ahol a legnagyobb a téboly. Állandó ordibálás, és iszonyatos bűz Dr. Stella visszamegy a főorvos szobájába.
– Mindenki megkapta a reggelit? – kérdezi Dr. Veidt.
– Igen, mindenki.
– Nem mindenki... Én még nem...
Dr. Stella idegesen néz, a betegre, mikor bemegy, hogy kihozza a reggeli maradékát. A beteg nem ette meg a reggelit. Ugyanazzal az arccal néz, ahogy reggel. És este is ugyanazzal néz. Már három napja, hogy a beteg nem eszik, nem iszik, és nem beszél.
Dr. Veidt-nek is feltűnik, hogy a beteg férfi még mindig szomorú. Annyit tudnak róla, hogy egy hónapja szállították be, miután a szerelme meghalt
Mivel nem vizsgálták meg, nem tudhatják, hogy mi a baja, de Dr. Veidt hitt Dr. Stella elméletében, hogy a szerelmi bánat miatt. De Dr. Veidt szerint már nincs nála neurotikus elváltozás. Összehívják az orvosokat, hogy tanácskozzanak a betegről. Vannak páran, akik rossz néven veszik a hallgatását, azt mondják, hogy rosszabbodott az állapota, vannak olyan orvosok is, akik azt javasolják, hogy menjen levegőzni, mert nagyon viaszsárga lett a bőre.
Így hát kiviszik a levegőre, és visznek ki vele ennivalót is, azt gondolják, hogy talán a friss levegőn megjön az étvágya.
Miután az orvosok kijönnek, és megbizonyosodnak arról, hogy az étel eltűnt, és a beteg is jobban néz ki, arra gondolnak, hogy talán a bezártság teszi. Nem csinál semmit, azaz nem csinál semmi őrültséget. Összekészítik a cuccait, és leviszik az elmegyógyintézet elé. Esőfelhők lepik el az eget, és nemsokára égi háború kezdődik. Az elmegyógyintézet falai közt kiosztják a pompás ebédet. Ez a legjobb időpont, hogy Dr. Stella, és Dr. Veidt együtt legyenek. Dr. Veidt módfelett szomorú amiatt, hogy a betegek többsége teherbe esett. Főleg, mivel az ápoló személyzetet nem tarthatja megfigyelés alatt. Így sem tudják hová rakni a sok gyereket, akiknek a pincében már nincs hely
De Dr. Veidt ebben is pozitívumot lát: legalább előre pótolva van az ápoló személyzet.
Hullani kezd az eső. Az arra járó gazdag, angol urak, meg-megállnak a beteg férfi előtt. Az elhaladó lovaskocsik is megállnak, a kocsisok néha szóra is méltatják az elmegyógyintézet előtt ülő férfit.
– Jó uram. Merre megy? Nem jó látni, hogy íj ínséges időkben testét megannyi betegségnek teszi ki. Ha óhajtja elviszem.
Franklin a Carfax kastély inasa megy arra szép kocsijával, mikor meglátja a beteg, elázott férfit. Szeme alatt patakokban folyt az esővíz, szép barna szemei üresen csillognak csukott szemhéjai alatt, amiket Dr. Stella csukott le.
– Szép jó napot Mylord. Örömmel látom önt könnyáztatta szemmel ezen rémes börtön előtt, mivel ez azzal a szerencsés gondolattal kecsegtet, hogy elméjében újra rend van.
– Franklin felrakja a beteg embert a kocsira, majd egyenesen a kastélyba robog vele. Ott megáll felviszi a kórházból küldött holmikat, majd a beteg embert a hóna alá véve a kastély mögötti tágas rétre megy. A délutáni esőben nem látszik jól, hogy a rét közepén álló fűzfa tövében egy sírkő áll. Franklin egyenesen a sírkőhöz vezeti ázott vendégét, és a fának dönti.
– Oly jó itt látni önt Mylord. Remélem nem veszi tolakodásnak, hogy ide hoztam, gondoltam gyógyulásának első óráit a hőn szeretett szerelmétől való búcsúzás teljesítheti ki, miáltal új élet várhat önre, és ránk. Ha kell valami, csak szóljon. Addig is bemegyek teát főzni. Tudom, kimerült, még a szemeit sem tudja kitárni, ezért még egyszer bocsánatot kérek, hogy a friss gyógyulás küszöbén fájdalmas búcsúra késztetem.
A beteg ember a sírra dől, a nap pedig ezer pompájában virágozni kezd. A távolodó Franklin nem is tudja mekkorát tévedett. Hiszen szeretett gazdája számára a fájdalmas búcsú az őt körülevő világnak szól, nem pedig a szeretett hölgynek, akivel épp most készül egyesülni, a holtak birodalmában.
Bata Gergő
Megjegyzés küldése