ÚJ TARTALMAK

Radó György - A sebzett szív II. rész

Szonja lassan megfordult Szergejre pillantva, s elindult feléje. A férfi, nem várta meg a nő közeledését, hanem elindult a kocsi felé, anélkül, hogy visszanézett volna. Ugyanezt tette Szonja is. A lábam egy pillanatra megmozdult, hogy utána vigye gazdáját, de az ész most ellenállt! A nő egyre távolodott, már a léptei kopogását sem hallottam. Kis idő múlva autómotor zúgását véltem hallani, majd ajtó csapódást, kétszer, rövid egymást követően. Csak a fülem érzékelte ezeket a hangokat, a szemem már nem látott el a kocsiig. Csak az érzékemen keresztül, mintha egy délibábot látna. 

Kenyeres Mária - Öt ország egy szívdobbanása - Beregszászi gyerekek Abroncsospusztán


Kicsit megkerülve a hivatalos statisztikai adatokat, több magyar történész többször is levonta a következtetést, hogy Magyarország tulajdonképpen minden oldalról önmagával határos. A trianoni békeszerződés által „felnégyelt haza” területein ma is magyarok élnek. Ezt a bizonyosságot erősítette meg az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett nemzetközi olvasótábor is, ahová a történelmi Magyarország határain kívül rekedt országrészekben élő tehetséges magyar fiatalokat hívták meg.


Hajdu Mária - Harmatcsepp

Hajnalban, még napfelkelte előtt, egy apró harmatcsepp ringatózott egy hosszú fűszálon. Óvatosan egyensúlyozott, nehogy lecsorduljon a fűszál tövéhez. Arra vágyott, hogy az első napsugár felröpítse a felhőkbe. Imádta ezt a körforgást. Hajnalban megcsillant a fűszálon, a napocska aranysugara felszárította, és újra a testvérkéi között találta magát egy csodás, puha és hófehér felhőben.

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes