Legtöbbször, mikor sorscsapások érinek minket, elgondolkozunk…Ilyenkor a világot és a Teremtőt igazságtalannak tartjuk, mert azt gondoljuk, hogy bár mi a magunk részéről mindent megtettünk egy adott szituációban, a dolgok mégis elromlottak. Olykor úgy véljük nem volt befolyásunk a dolgokra, azok mégis balul sülnek el. Rendszer után kutatunk, mely magyarázatokkal szolgálhat a minket ért csapással kapcsolatosan. Elgondolkozunk azon, hogy van-e az életben egyáltalán szép dolog. Vagyis a szituációt tartjuk szem előtt s nem magát a folyamatot. Az események sorának okait keressük. Csupán egyetlen dolog nem jut eszünkbe: Mi van akkor, ha az életben nem az a törvényszerűség, hogy ha valamit teszünk azért feltétlenül egy meghatározott eredmény jár?
Mi van akkor, ha létezik egy másfajta, transzcendentális rendszer? Mi van, ha ez a rendszer, bizonyos szempontból tetteinktől függetlenül is ugyanúgy működik? Ha a sorscsapásaink részei egy jól kidolgozott rendszernek? És csupán mi akarunk erőfeszítéseket tenni a rendszer működése ellen, a rendszert tetteinkben és azok eredményeiben kutatva? A sorscsapásokat végső soron mi mérjük magunkra, mert azok valójában önmagukban csak események. Attól lesznek csapások, amilyennek megéljük őket. A rendszer szépsége a működésében rejlik és nem abban, hogy mindig csak kellemes dolgokat profitálunk belőle. Lehet, hogy bármit teszünk, hiába tesszük, mert bizonyos dolgoknak egyszerűen meg kell történniük. Ebből a szempontból tehát elképzelhető, hogy rossz megvilágításból próbáljuk megmagyarázni a dolgokat. Ha élvezzük a rendszer működésének megfigyelése okozta csodálatunkat, sok olyan keserűségtől mentesíthetjük magunkat, amit sorscsapásnak élünk meg. Cselekszünk, de a dolgok történnek is velünk… Talán ilyen az élet dinamikája.
Szinay Balázs
Megjegyzés küldése