ÚJ TARTALMAK

M. Fehérvári Judit - Cillagszabadító Palkó


Zsófinak, hogy még nagyobbra nőjenek csillagragyogású szemei, s mert 7.-es lett, ezért is, meg hogy vigyázza, s ne engedje „messze ringni gyermekkorát”, a szépet, a jót, a boldogság felhőtlen „kék madarát”.
Hol volt, hol nem, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, a sötétlő erdő elülső oldalán, élt egyszer egy táltos király. Legalábbis öregapám így mesélte kukoricahántás közben egy csillagfényes nyári este.

Marczinka Csaba - Túl Plútó kapuin


Karesz kissé unottan nézett befelé a neves pesti galéria ajtaján. Vacillált, de végül is belépett a küszöbön a galériába, ahol épp fiatal művészek csoportos kiállításának megnyitója készülődött.
Nem sokkal érkezése után el is kezdődött a rendezvény. Egy zenekar etnozenét játszott felvezetőnek, majd egy művészettörténész hölgy nyitóbeszéde következett. Meleg júliusi este volt, hamarosan mindenki izzadni kezdett bent

Radó György versei 6.



Lángtenger



Te, aki a tűztől távol a meleget várod,

Fázol! Csak a fényét látod.

S szemedben ott ég a vágyad,

Csak benne lobog vissza lángod…

S, ha szemed lehunyod, a lángot sem látod!

De, egyre jobban fázol! Emlékeidet tűzbe dobod,

És hagyod a zsarátnoknak álmod…

Lángkarok ölelgetik már – s te, bánod-

Szemed lassan könnybe lábad,

Kiürülsz! Próbálod oltani, de, már késő…

Elnyelik a vad, kegyetlen lángok!

Állsz szótlanul, s könnyeiddel oltani próbálod!

De, emlékeidből már nem lesz soha Főnix…

Már dideregsz! A hamvadó tűznél, csak a szíved lángol!

„Fuvallat” jön, s elméd remél, hogy az emlék mégis tiéd,

S didergő testedben még reményt önt…

De, a szellő lankad, a parázs s, az emlék is elhamvad,

Az éjszaka átölel, a földre dönt!

S az avar lassan emlékeiddel együtt, örökre betakar…



Nyomot hagytál



Nyomot hagytál szívemben, s én
Követem-e nyomokat, amíg élek!

Mert szeretném megtalálni benne: - létem -,

Göröngyös utakon, hegyeken-völgyeken,

Sötét, végtelen éjeken át, s álmatlan éjszakán…

A nyomaidat követem, már egy életen át!

Véstél nyomot lelkem mélyén is,
Karcoltad szüntelen bensőim kelyheit.

Nyugalmam elhagyott, mint a Kék-madár,

Mely vezérelt egész életemen át!

Álmomba ölellek, s keresem piciny szád…

S felriadok könnyes szemekkel, de szívem Vár!

Nappal kábultan kóborlok, míg össze nem rogyok,
Aztán feltápászkodok, s megyek a halványodó nyomon.

Lában ösztönösen lépdel, teszi egyiket a másik után,

Bár nem érzem őket már, agyam függetlenítette önmagát…

„Nyomokat” követtem szüntelen a sötét éjeken át!

Botladozom, elesek, felállok, de, megyek tovább…

Valami zeng odabent! A szívem! A feszített „gitárom”
Téged hív, neked zeng! Remélve, ha karom kitárom,

Átölel, s csak neked szólnak húrjai! Ez a Világom!

Segíts! Kiáltom elhaló hangomon, s utánad nyúlok,

De, csak a párnám csücskét markolom! Fáj, nagyon!

„Karcolásod” mélyre hatolt! Tán, már halott is vagyok…



Nem tudom



Hová lett varázsod, mely éltetett?

Mint megfeszült íjon táncolnak idegeim!

Mondd, hogy nem is szerettél…

„Úgysem hinném”! S, ha mégis szerettél?


Engedj szabadon! Dobd ki szívemet,

Tapossák szét, rúgják az emberek odébb!

Falják fel a kóbor ebek, hisz nem kell, az nekem…

Ha, neked sem kell, ne dobogjon már senkinek!


Elengedted hanyatló kezemet,

Engedd el hát elárvult lelkemet…

Már nem látom többé gyönyörű szemedet,

Már nem érzem többé simogató kezedet.


…Harangszót hallok, -hív, vecsernyére,

Vagy tán értem zúg, hív temetésre…!?

Igen! Jól hallom. A nevemért kondul,

Az én lelkemet akarja vadul…




Radó György versei - Születésnapodra; Anyámhoz, újévi köszöntő; Felejtsd a "holnapot"; A NŐ

Születésnapodra

Velem vagy nélkülem, mi ketten,
Vagy egyedül, külön-külön,
Egymástól távol, avagy közel,
Légy boldog nagyon! Kedvesem!

Radó György versei 5.











Születésnapodra






Velem vagy nélkülem, mi ketten,


Vagy egyedül, külön-külön,


Egymástól távol, avagy közel,


Légy boldog nagyon! Kedvesem!



Mert a felhők mögül mégis


- Eljő a Nap – s fénye,


Megvilágítja a sötét pontokat


És feledteti az „árnyékos” napokat.



Ma ne gondolj semmi rosszra,


Csak a boldog születésnapodra!


Kívánok neked minden jót …


S szeretném feledtetni a gondokat.





Velem vagy nélkülem, fényben vagy sötétben


Viharban, hóesésben és napsütésben.


Az Élet megy tovább a maga útján…


S keresi a Boldogság Kékmadarát!















Anyámhoz, újévi köszöntő







Drága, kedves jó Anyám!


Köszöntelek az Újév hajnalán,


Kívánok neked minden jót,


E Földön, mit kapni jó.


Mindent, mi kedve tenéked,


S a boldogság legyen véled.


Legyen áldott az a nap, melyben,


Mint Anyánkat ismertünk meg.


Most jövök csak reá, mily hálátlan


A gyermek! Mikor már kenyerem


Javát régen meg ettem.


Így köszöntelek hát drága Anyám,


Most, az Újév hajnalán.


Vigyázz hát magadra, s maradj


Közöttünk, nagyon, nagyon sok napra!


Köszönjük, hogy a bajok viharában felneveltél,


S minden rosszat, nekünk elfeledtél.


Legyen tehát az újesztendő számodra,


Egy kezdő élet, boldog hajnala…
















Felejtsd a „holnapot”







Anyák Napján kereslek meg újra én,


Hogy versben nyújtsam át, mezőnek


Friss illatát, s szívemnek minden hőfokát!




Mit is mondhatnék-e szent napon,


Melyről tudom, hogy a legnagyobb,


Hisz, nélküled nem lennénk boldogok!




Mondom tehát azt, amire gondolok:


Hogy vajon, hová tűntek a „tegnapok”?


Melyet, akkor, úgy hívtál: „és a holnapok”?!




S hová lett a kicsi „tekenő”, melyben minket,


Annyiszor, dolgos kezed féltve ringatott?


S a szíved, szemed fényén át, csak reánk vigyázott!




Réveteg pupillád „vallatta” sokszor a „holnapot”,


Hogy a kicsi, gyermekszáj, majd hallgatni fog…?


Ha a tejbegrízt, már csak vízzel adhatod!




S jöttek sorban a könyörtelen, tőle félő „holnapok”,


S, mily csoda!? A „tekenő” mélye hallgatott…


Mert volt, aki így is gondosan ringatni tudott!




S, ha jött végre már az est, fáradtan


pihent le a hajszolt test, ám virrasztva


fent, mert a „holnap” még nem jött el!




„Dikó” is, melyben Apánk hált, magában hordozva,


szótlanul, az Élet gyötrelmes sóhaját, kérdezve,


veled együtt: milyen lesz a „holnapunk” ilyentájt…?




A „holnapból” egyszer csak, „tegnap”, és Ma lett!


S a rántott levesből „csirke” lett, és húsleves!


A „tekenő -bölcső” is már réges-rég szétesett…




Kicsi házunk, messze „lent”, oly sokszor ébreszt


Bennem gyermeki nosztalgiát, midőn lelkemmel „látom”:


Anyám szép arcát, hosszú, korán őszült haját!




S a „tekenőből” mi, alighogy kirepültünk,


Máris sírnak-rínak, de már modern „bölcsikéből”


Unokáid, mert távol van szerető Nagyanyjuk, mellőlük!




Felejtsük el hát együtt a fájó emlékű „holnapot”,


S mi, köszönjük, drága Anyánk önzetlen, értünk hozott „áldozatod,”


Melyet csillogó, mosolygó szemekkel hoztad mindig, oly nagyot!




Kísérjen hát mindenütt a boldogság közöttünk,


Még sok-sok nyáron keresztül,


Hogy szebb, és szebb Anyák Napját veled érhessünk!

























A NŐ




Istennek legszebb teremtménye a Nő!


Benne van a nőben, minden, ami az


Élethez szükséges, nélküle nihil miden…


Felsorolni mindazt, amihez Ő, a nő


Kell, lehetetlen, nélküle az Élet!


Ő ad új Életet, Ő vigyázza álmainkat,




Tőle kapjuk, a legszebb gyönyöröket,


Kedvességet, simogatást, gondoskodást!


Ő szenved értünk, ha mi szenvedünk,


Ápol fáradhatatlanul, ha betegek vagyunk!


Mi, a „teremtés” koronái, csak statisztálunk,




Gyermekeinket, kit neki nemzettünk,


Óvja, még a széltől is, s ha kell, meghal érettük!


Nélkülük nincs nemzetünk, nincs „népünk,


Fegyvert ragad, ha mi elesünk a csatában,


Szurkot önt, ha ellenség támad falainkra!


Mellettünk van éjjel nappal, lesi gondolatinkat…




S mi gyarló, gyenge férfiak, mindezt ritkán,


Oly ritkán méltatjuk, s adjuk vissza!


Pedig, Ő a Nő a mindenünk, Anyánk,


Szeretőnk, feleségünk, barátunk, szomszédunk!




Mily esetlenek vagyunk, ha nincsenek mellettük,


Gyermekeink őrangyalai, s teszi mindezt önzetlenül!


Szívük harcol értünk kifulladásig, ha beteg,


Mi elmegyünk mellettük, de, Ő felkel akkor is ágyából,


S szótlanul tesz eleget nekünk: nem kér sokat,


Csak szeressük! S „mi”? Többször elfeledjük…!




Meleg testük, puha karjuk ölelését várjuk…


S Ő, megtesz mindent nekünk, bármit kérünk!


Ha kell anyatigris! S csak egy pillanat, és átölel karjuk,


Nélkülük elveszünk, s időn belül, sárban „fetrengünk”


Oxigén ő nekünk, mert, ha nincs „levegőnk”, végünk!


Meleg ágyunk kihűl, ha nincsenek mellettünk…




Karjukat nyújtják, ha „kátyúba” esni látszunk,


Nem félnek, hogy őket is magunkkal ránthatjuk…


Teszik dolgukat, pedig a legszebb teremtményünk!


Nekünk a dolgunk vigyázni rájuk, nem kímélve magunk,


De, mi, többször, önző módon magunkra gondolunk…


Szeressük Őket, nélkülük, el sorvadunk, nem leszünk boldogok!





Radó György versei - VERS egy ISMERETLENHEZ...; Homály; Hiányzol; Sivatag

VERS egy ISMERETLENHEZ…


Üdvözletem küldöm Önnek, asszonyom!
Hölgyem! Vagy ahogy „ meg kívánom”…
S nem is táplálok túlzott reményeket most sem,
Éppen ezért a reménytelen ember nyugalmával írom meg, ezt a versemet.

Radó György versei - Ballada a szerelemről; Sajnálom; Hiszem, nem vagy te Medea

Ballada a szerelemről

Szabadság, szerelem? Már csak neki kell!
A szabadság, nekem már nem.
A szabadság ott van, ahol te vagy nekem,
Egyetlen szerelmem! Amíg élek szeretlek!
Nincs dallam, mely nem rólad hangozna,

Radó György versei - Búcsú a felhőktől...; És mégis...; Hol voltatok...

Búcsú a felhőktől…

Mint a felhő az égen, úgy szállt el,
Sok, sok évem már fölöttem…
Megéltem „pár” nyarat, s tavaszt,
Volt benne „tél” és ősz is, igaz.

Radó György versei - Tudom; THE ENGINER és Én!; Vártalak...; Árnyékban

T u d o m

Tudom! Kedvesem, kevés vagyok neked,
De, nem tudom, mit kellene tennem…
Pedig szeretlek!

Radó György - Kiatált történet




Zuhog az eső, a talajt áztatja. A kórház ajtaja nyikorogva kinyílik. Egy szülő páros lép ki rajta. A tócsás aszfalt nem zavarja őket, komótosan belelépnek mintha ott se lenne. Mennek a parkoló felé a kocsijukhoz.
- Ismerem őket, már vagy fél éve kezelik a kisfiukat. Talán hét elején láttam őket megjönni, a kisfiún jellegzetes vörös baseball sapka volt. A fiút most nem látom.
A szülők testtartása természetellenesen görnyedt, mintha a világ súlyát cipelnék!

Radó György - Csapda



Az férfit szomjúság gyötörte. Egy pillanatra megállt, és beleszippantott a levegőbe. Aztán mozdulatlanságba merevedett. Hallgatózott. Az erdő ontotta a csendet. Az orrával apró szimatoló mozgást végzett, mintegy ízlelgetve az előbb beszippantott ózont. Szeme egyre éberebben kezdett kinyílni. Aztán, szemgolyóit, hol az egyik, hol a másik fülére koncentrálva figyelt.

Radó György - Az öreg

…A kisváros lakótelepén, arra ébredtek az emberek, az egyik reggelen, hogy nagy nyüzsgés van a közeli parkban. Rendőrautók, mentők jelentek meg. A kíváncsi emberek sokasága is hamarosan ellepte a szerelmesek által kedvelt sétáló utakat, s annak környékét. Megindult a találgatások sorozata. De senki sem tudott biztosat. A rendőrök szalagkorlátot húztak ki a „helyszín” köré. És senkit nem engedtek annak közelébe. Hamarosan megjelent egy komor, fekete, zárt „kasznis” autó. A nagyon közel álló embereket félre tolva, két férfit lehetett látni, akik egy koporsóhoz hasonló, fém ládát vittek be a közeli pad mellé. Az emberek beteltek a „látvánnyal” és lassan szédelegni kezdtek, ki-ki a dolgára. A rendőrautók is dolguk végeztével kitolattak a parkból. Az előbbi fémládát cipelő emberek is visszavitték a fémládát, betették az autóba és ők is, elhagyták a helyszint. Hamarosan egyetlen lelket sem lehetett látni a környéken. Két rendőr megszüntette a lezárt területet, mert a szalagkorlátot összehajtogatva ők is elmentek. A napirendre tért emberek csak az újságokból értesültek, a reggeli eseményről…

Bodnár Bencze "Tündér" című versének elemzése




Tündér

Hallod a neszezést a
Fűzfás mélyén?
Az vagyok én.
Halk zizzenés
A ritkás közepén.

Dobos Tamás "A szabadság cáfolata" című versének elemzése





A szabadság cáfolata

A világ köntöse olyan, mint
testünk börtöne.
Nehéz szabadulni és
tökéletesen megérteni.

Sallai László "Szabadon folytogat" című versének elemzése



Szabadon folytogat

Álmokat rejtő vágy,
elmét rabol ejtő tárgy,
ez érthetetlen maga,
s nem más, mint az értelem szava.

Hellenbárt László "Illatod bőrömön" című versének elemzése



Illatod bőrömön

Bőrömbe ivódott illatod
mentette át
a tegnap éjszakát
a mai napba.
 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes